Helyi közélet

2016.09.22. 04:54

CBA-ügy: a szakszervezet segíteni próbál

fenyvesi

A fizetés nélkül maradt CBA-s dolgozók mind válaszokat akarnak, de a Palóc Nagykereskedelmi Kft. egyelőre érdemi információt nem ad nekik. Tegnap száznál is több kétségbeesett munkavállaló jelent meg a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete által részükre meghirdetett tájékoztatáson Salgótarjánban. Az érdekképviselet szakjogász és a munkaügyi központ bevonásával sietett a segítségükre.

 

Salgótarján. Az ez erháromszáz bizonytalan helyzetbe került beosztott közül száznál több jelent meg tegnap Salgótarjánban, a szakszervezeti szövetség székházában, zsúfolásig megtelt a tanácsterem. Volt köztük, aki már beadta a felmondását, volt, aki kivár, és volt, aki táppénzen vagy gyesen várja a fejleményeket. Közös mindannyiukban, hogy egységesen nem kaptak bért ebben a hónapban, a nyár folyamán pedig már előfordult, hogy csak csökkentettet. Mindannyian látták ez elmúlt hónapokban, hogy az eladásra kínálható termékek egyre fogynak, a dolgozók legtöbbje sejtette: nagy baj van kinézőben. A múlt heti, leltározás címszóval „meghirdetett” bezárás nem érte őket váratlanul, az viszont már meglepő számukra, hogy a cég vezetése ennyire nem hajlandó érdemi információkkal szolgálni nekik. Korábban még szóltak „pletykák” arról, hogy más nagy kereskedelmi lánc érdeklődik egyes üzletek átvétele iránt, ezen a héten ezzel kapcsolatban is hírzárlat van.

 

Sokan évtizedek óta dolgoznak egy-egy adott boltban, legyen az CBA vagy Príma felirattal ellátva. Sokan szerették a munkahelyüket. Sokan várják, hogy a „rémálom” véget érjen és felébredjenek azzal a pozitív hírrel, hogy a helyzet megoldódott: újra megteremtődött a lehetősége annak, hogy dolgozzanak. Mert jelenleg a jogi státusuk szerint mindenki állásidőben van – kivéve, aki már felmondott – tudtuk meg a tegnapi tájékoztatón. Tehát biztosítottak, aki nyugdíj előtt áll, annak telnek a napok, egészen addig, amíg új helyzet nem áll be. A munkakörülményeket jelenleg a Palóc Nagykereskedelmi Kft. nem biztosítja, így az alkalmazottaknak nem kell megjelenniük a munkahelyen, de minden járandóság jár nekik ezekre a napokra is. Kérdés persze, hogy mikor és ki fogja kifizetni ezeket a járandóságokat? A megjelent emberek legfontosabb kérdése jelenleg az, hogy miből fizessék ki a számláikat, miből éljenek addig, amíg nem változik a helyzet?

[caption id="" align="aligncenter" width="3008"] A bizonytalan helyzetbe került beosztottak közül száznál több jelent meg a tegnapi tájékoztatón (Fotó: Hüvösi Csaba)[/caption]

Demeter László, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete Nógrád megyei titkára megköszönte, hogy ilyen sokan eljöttek a tájékoztatóra. Hangsúlyozta, hogy a Palóc Nagykereskedelmi Kft.-nél nem volt szívesen látott a szakszervezet, de mivel vannak tagjaik a cég beosztottjai között, most segítő kezet tudnak nyújtani a bajba jutott munkavállalóknak. Az érdekképviselet jogászt biztosít a dolgozók számára, aki mindenkinek akár személyes tanácsadást tud adni a továbbiakra vonatkozóan.

[caption id="" align="aligncenter" width="300"] A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete nyújtott segítő kezet a bajba jutott dolgozóknak (Fotó: Hüvösi Csaba)[/caption]

Dr. Kiss Andrea szakjogász, a szakszervezet jogsegélyszolgálatának vezetője a tájékoztatón elmondta, hogy több választási lehetőség áll most a dolgozók előtt. A Palóc Nagykereskedelmi Kft. csődeljárást kért maga ellen, de ez még nem lépett életbe. Erről öt napon belül kell döntenie a bíróságnak, amely ha elrendeli azt, akkor vagyonfelügyelőt küldenek a céghez. Ebben a szakaszban lehetőség nyílhat a bérek kifizetésére úgy, hogy – a tájékoztatón hallott információk szerint – feloldhatják a jelenleg inkasszózott számlákat. Ha ekkor sem kapják meg a dolgozók a jogos pénzüket, akkor fizetési meghagyást lehet kezdeményezni – ezt mindenki maga kell, hogy beadja majd. A végső megoldás pedig a bérgarancia alap lehet, amelyet az állam tart fenn az ilyen esetekre, s az eljárás végén ebből mindenki megkapja a jogos járandóságait. Ez azonban hónapokig is eltarthat.

A szakjogász dolgozói kérdésre reagálva azt tanácsolta azoknak, akik el tudnak máshol helyezkedni, hogy mondjanak fel és vállalják el a nekik felkínált munkát. Akinek ilyen nincs kilátásban, az várjon, mert előbb vagy utóbb a munka törvénykönyve és a bérgarancia alap biztosítékainak köszönhetően meg fogják kapni pénzüket. Akinek sürgősen pénzre van szüksége, az felmondás után jelentkezzen be álláskereső státuszba a munkaügyi központban.

[caption id="" align="alignright" width="300"] Válaszokat akarnak… (Fotó: Hüvösi Csaba)[/caption]

Személyes történetek sokaságát írhatnám itt le arról, hogy a sok megjelent dolgozó közül ki, melyik utat gondolja választani. Igaz, mindet név és arc hozzá kapcsolása nélkül tehetném meg, mert a dolgozók félnek, hogy a nyilatkozatukkal ártanak saját maguknak. Összefoglalva elmondható, hogy lesz, aki feketemunkából próbálja majd eltartani gyermekeit addig, amíg le nem zárul ez az ügy. Lesz, akit a családja tart el, s lesz, aki még nem tudja, mihez kezdjen. Sokaknál teljes a kétségbeesés. A munkaügyi központ osztályvezetője, Kecskés János is jelen volt a tájékoztatón, aki tájékoztatást adott a regisztráció lépéseiről és arról, hogy a munkaügyi központ hogyan segíthet képzésekre történő bevonással vagy új munkahely keresésével azoknak, akik felmondanak a csődeljárás ideje alatt.

A szakszervezet pénteken a Palóc Nagykereskedelmi Kft. ügyvezetőjével fog egyeztetni a dolgozók érdekében. Lapunk erről is tájékoztatni fogja olvasóit.

 

Lakatos Katalin

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában