Helyi közélet

2016.07.28. 06:43

Rio 2016 - Szijjártó: mindenki regisztráljon a konzuli szolgálatnál!

fenyvesi

Az olimpiai, illetve paralimpiai játékokra Brazíliába utazó minden magyar szurkoló regisztráljon konzuli védelemért, mert ha baj történik, a magyar külképviseletek el tudják őket érni, így nekik nagyobb eséllyel segíthetnek - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Budapest-MTI. A politikus kiemelte: átsorolták Brazíliát a kettes, fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek kategóriájába, ami azt jelenti, hogy minden odautazótól nagyobb figyelmet, körültekintést kérnek. A döntés oka, hogy a brazíliai magyar külképviseletek munkatársai egyértelműen azt tapasztalják, a közbiztonsági helyzet jelentős mértékben romlott az országban, és nem könnyíti meg a biztonsági szervek dolgát az olimpia és az azzal járó tömeg - közölte Szijjártó Péter.

[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Gyerekek játszanak az olimpiai öt karika mellett a Rio de Janeiró-i Copacabana tengerparti strandon 2016. július 27-én. A riói olimpiai játékokat augusztus 5. és 21. között rendezik a brazil nagyvárosban. (MTI/EPA/Szergej Ilnyickij)[/caption]

A külügyminiszter kifejtette: az augusztus 5. és 21. közötti olimpiai, valamint a szeptember 7. és 18. közötti paralimpiai játékok idejére megerősítik a konzuli szolgálatot az országban, létrehoztak egy ideiglenes konzuli irodát Rióban, így a kiutazóknak szükség esetén lehetőségük lesz személyesen is kapcsolatba lépni a konzuli szolgálattal. A megerősített konzuli infrastruktúra és létszám a futball Európa-bajnokság idején is hasznosnak bizonyult, ezért döntöttek úgy, hogy ezt a mintát követik Brazíliában is - mutatott rá. Mint mondta, a konzuloknak lehetőségük lesz ideiglenes úti okmányok kiállítására a hazatéréshez, továbbá pénzügyi segítséget is nyújthatnak a hazatéréshez indokolt esetben, utólagos visszafizetési kötelezettséggel. Szijjártó Péter közölte: ha valaki bűncselekmény áldozatává válik, közúti balesetet szenved vagy elveszíti az úti okmányait, mindenképpen tegyen feljelentést. A Brazíliában szolgálatot teljesítő diplomaták azt tanácsolják, hogy minden turistánál 25-30 dollárnak megfelelő brazil reálnál ne legyen több, nagy mennyiségű készpénzt ne hordjanak maguknál, ne viseljenek feltűnő ékszereket, órákat. Javasolt másolatot készíttetni az útlevélről és ezt hordani, az eredeti okmányt pedig a szállodai széfben tartani - sorolta. Hozzátette: érdemes a bankkártya letiltásához szükséges telefonszámokat is előkészíteni. A tárcavezető közölte: a magyar állampolgárok 90 napig vízummentesen tartózkodhatnak Brazíliában, de az útlevélnek a belépés napjától számítva még legalább fél évig érvényesnek kell lennie. Megjegyezte: a konzuli szolgálat honlapján külön részt alakítottak ki a riói utazást tervezőknek a felkészüléshez.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában