Helyi közélet

2016.07.21. 10:12

Honfoglalás kori leletekből nyílik kiállítás a Kurultájon

fenyvesi

A Kárpát-medence legrangosabb honfoglalás kori temetőinek leleteiből rendeznek kiállítást három múzeum részvételével a bugaci Kurultájon augusztus 12. és 14. között - közölte a Magyar-Turán Alapítvány csütörtökön az MTI-vel.

Budapest-MTI. Mint írják, először láthat a közönség művészi kivitelben olyan honfoglalás kori fegyverrekonstrukciókat is, amelyek a Kárpát-medence legrangosabb honfoglalás kori temetőinek leleteiből kerültek elő. A kiállítás a miskolci Herman Ottó Múzeum, a kecskeméti Katona József Múzeum, a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum együttműködésével, a Magyar-Turán Alapítvány tudományos szekciójának koordinálásával valósul meg a bugaci Kurultájon. "Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényén tizenkét országból különböző kulturális programokkal mintegy 27 hun és türk tudatú nemzet képviselője vesz részt" - áll a közleményben.

[caption id="" align="aligncenter" width="767"] A magyar honfoglalás-kori antropológiai tárlaton testközelből pillanthatjuk meg őseink hiteles portréját, rekonstruált arcát és eredeti vonásaikat. Bene Vitéz arcrekonstrukciója, bemutatja nekünk azt az előkelő harcost, aki feltételezhetően részt vett a 899-es itáliai magyar hadjáratban, ahol elődeink a Brenta-menti csatában tönkreverték a háromszoros túlerőben lévő Berengár király hadseregét. Megtekinthetjük a korszak sebészeti csodáját – a magyar koponyaleletekre jellemző -koponyalékeléseket. A bemutatott honfoglalás-kori eredeti trepanált koponyák között vannak gyógyító és kultikus, szimbolikus lékelésűek is. (Forrás: kurultaj.hu)[/caption]

Mint írják, a tematikus kiállítás az egész bodrogközi régió honfoglalás kori hagyatékából ad ízelítőt és a Karos I. és Karos II. temetőinek egyes kiválasztott, talán legjelentősebbnek nevezhető leletei alapján készült rekonstrukciókat mutat be. A kiállításon az eredeti honfoglalás kori csontok mellett az antropológiai tablók által kaphatunk információkat a temetőt használó népesség embertani sajátosságairól. Az együttműködésben részt vevő múzeumok jóvoltából pedig eredeti honfoglalás kori tárgyak is megtekinthetők lesznek. "A rekonstrukciók során elkészül néhány női ékszer, lószerszám, tarsoly, veretes öv, készenléti íjtegez és a kiállítás gyöngyszeme, a 2/52 sírban eltemetett magas rangú harcos aranyozott szablyája, valamint a 2/11 sír különleges, ujjtámaszos szablyája" - áll a közleményben. Mint írják, a kiállítás két hatalmas, tíz méter átmérőjű különleges kiépítésű és UVB védelemmel ellátott jurtában, az úgynevezett "Ősök sátraiban" lesz megtekinthető. A Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepére mintegy negyedmillió embert várnak a szervezők.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában