Rövid, de tartalmas bokszkarrier

[caption id="" align="alignleft" width="700"] Farkas Sándor (jobbra) válogatottbeli mesterével, a háromszoros olimpiai bajnok Papp Lászlóval[/caption]

ÖKÖLVÍVÁS. Az SBTC ökölvívójaként kétszer-kétszer szerzett serdülő és junior bajnoki címet, de emellett egyszer-egyszer nyert az ifjúságiak és a felnőttek ob-ján is, így minden korcsoportból van aranyérme. 19 évesen kijutott az 1980-as moszkvai olimpiára, de egy-egy Európa-bajnokságon és világbajnokságon is kötelek közé léphetett. Bár a világversenyeken nem termett neki sok babér, karrierjére így is büszke lehet, amelynek 22 évesen egy súlyos szemsérülés vetett véget. Az ötvenötödik születésnapját január 19-én ünneplő Farkas Sándorral beszélgettünk.

– Először én is a focival kezdtem, 11-12 éves koromban – mesélte Farkas Sándor. – Aztán amikor vége volt az edzésnek, a haverokkal elmentem bokszra is, ez utóbbi jobban megragadt, mint a foci.

– Mikor jöttek az első eredmények?

– 1974-ben már serdülő bajnoki bronzérmet szereztem, 1976-ban a serdülő II-ben, majd egy évvel később a serdülő I-ben is magyar bajnok lettem. 1978-ban az ifjúságiaknál és a serdülőknél is második lettem az ob-n, ekkor már a korosztályos válogatottba is meghívtak.

– Maradjunk 1978-nál, hiszen történt egy kis incidens a válogatottnál

– Igen, páran hazaszöktünk az edzőtáborból és emiatt eltiltást is kaptunk. Fiatalok voltunk, meggondolatlanok, rábeszéltek, de nem kellett sokat győzködni. Hiányzott a család, sokáig voltunk távol tőlük. Pedig már biztos kerettag voltam a yokohamai korosztályos világbajnokságra. Megvonták a kalóriapénzt, és a fizetésünk is csökkent. Így, utólag, már nagyon bánom.

– 1979-ben ifjúsági bajnok lett és a korcsoportos Európa-bajnokságra is kijutott.

–Riminiben rendezték meg az Eb-t. Itt egy némettel vívtam, nagyon szoros meccs volt, az ellenfelem nyert 3–2-re. Nem sokkal előtte, egy csapatmérkőzésen még én vertem meg ugyanilyen arányban, de az Eb-n ő tudott nyerni.

– 1980-ban utánpótlás bajnok lett, egyenes út vezetett az olimpiára.

– Itthon a felnőtteket is megvertem a válogatókon, így én kerültem be az utazó keretbe. El se lehet mondani, szavakba se lehet önteni, milyen volt Moszkvában, azt érezni kell. Sajnos balszerencsés sorsolást kaptam, rögtön az a Juan Hernández Pérez került az utamba, aki később aranyérmet nyert. Én alig múltam 19 éves, a kubaiak pedig már akkor is a legjobbak közé tartoztak. Kikaptam 4–1-re, de ha több európai bíró dönthet, akkor szerintem szorosabb lett volna a végeredmény. Itthon aztán minden tiszteletet megkaptam, a klubtól, a várostól és az ismerősöktől is. Erre a mai napig emlékeznek az emberek.

– Aztán 1981 az egyik legsikeresebb éve volt.

– Igen, Tamperében felnőtt Európa-bajnokságon szerepelhettem és megnyertem a felnőtt magyar bajnokságot. Az Eb-n, amikor vége lett a mérkőzésemnek, nagyon nyugodt voltam, mert azt hittem, hogy nyertem, de nagy meglepetésemre, 3–2-re a bolgárt hozták ki győztesként. Köztudomású, hogy a bolgárokat, az oroszokat és a kubaiakat mindig is jobban nyomták, és ez talán még ma is így van. A felnőtt és a junior bajnokságon legyőztem a legnagyobb ellenfelemet, az építős Turu Istvánt, így mindkét korcsoportban magyar bajnok lettem. A felnőtt ob-n engem választottak meg a legtechnikásabb bunyósnak is.

– 1982-ben részt vett a müncheni világbajnokságon.

– Minden világverseny végigkíséri az ember életét. Münchenben egy kolumbiai versenyző ellen kezdtem, és itt is azt hittem, hogy nyertem. Miután 3–2-re az ellenfelemet hozták ki győztesként, az edzőm, Papp László rögtön beadta az óvást, de elutasították, így sajnos rögtön búcsúztam a további küzdelmektől. A mérkőzés után odajött hozzám a híres francia színész, Jean-Paul Belmondo is, és csak annyit mondott, hogy ez katasztrófa. Úgy gondolom, hogy ha becsületesebben pontoznak, talán máshogy alakul a pályafutásom.

– Nagy átütő sikert egy világversenyen sem ért el, rögtön az első körökben búcsúzott

– Igen, ez nagy tüske bennem. Rengeteget dolgoztunk, és mindent feláldoztam az ökölvívásért. Mivel nem éreztem, hogy rosszabb voltam az ellenfeleimnél, nehéz megemészteni a vereséget, úgy érzem, jogtalanul vették el mindkét mérkőzésemet.

– Az 1982-es bajnokságon még ezüstérmet szerzett, ezt követően azonban hirtelen eltűnt. Mi történt?

– 1983-ban, Csehszlovákiában, egy válogatott mérkőzésen megsérült a retinám. A meccs estéjén nagyon fájt a szemem, csillagokat láttam, és be is vittek a kórházba. Itthon sokáig kezeltek, de nem tudták megállítani a bevérzést. Még próbálkoztam a versenyzéssel, de a szövetségi orvos végleg eltiltott a sportolástól, így ért véget a pályafutásom.

– Pedig 22 évesen még ön előtt állt a jövő

– Elmondhatatlanul rossz érzés volt, amit a legjobban szerettem, az ökölvívást abba kellett hagynom. A mai napig ez a legrosszabb dolog az életemben. Olyan fiatalon még bőven lett volna lehetőségem bizonyítani.

– Mihez kezdett ezután?

– Egy darabig még a klubnál maradtam, mint segédedző, sokszor vittem a gyerekeket versenyekre. Megszereztem az edzői végzettséget is. De amikor bezárt a bánya, a szakosztály is elkezdett haldokolni, ezután távolodtam el a sportágtól. Idővel jöttek a betegségek is, emiatt már nem tudnék segíteni a gyerekeknek az iskolázásban sem. De a mai napig szívesen nézem a bunyót a tévében, tartom a kapcsolatot a régi versenyzőtársaimmal, és a salgótarjáni bokszolókkal is.

– Hogyan emlékszik vissza az edzőire?

– Pintér János volt az első edzőm, ő kezdett el foglalkozni velem, ő tanított meg az alapokra. Szerémi Andor és Botos András is kiváló edzőm volt, mindkettőjüknek nagyon sokat köszönhetek. A válogatottnál Papp László volt a mesterem, szigorú ember volt, de nagyon jószívű.

– Mit gondol, mi kell ahhoz, hogy valakiből sikeres sportoló legyen?

– Azt vallom, hogy csak az elvégzett munka visz előre, de nem árt, ha egy kicsit tehetséges is az ember.

– Ön mivel tűnt ki a többiek közül?

– Az igazi erősségem talán a szívem volt. Mindig az vitt előre és ettől több nem is kell. Sosem adtam fel és senkitől sem féltem, bárki legyen is az ellenfél.