Helyi közélet

2015.07.06. 16:36

Újabb igen az olimpiára

fenyvesi

A Magyar Olimpiai Bizottság és a fővárosi önkormányzat után az Országgyűlés is igent mondott az olimpiarendezésre. Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint aktuálisan és a jövőre nézve is nagy jelentősége van annak, hogy az Országgyűlés hétfőn 80 százalékos többséggel, kormánypárti és ellenzéki szavazatokkal támogatta a 2024-es nyári olimpia és paralimpia budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándékot. (MTI)

A sportvezető az MTI-nek azt mondta, a parlamenti voksolás megmutatta, hogy már eddig is komoly munka folyt a magyarországi játékok pályázatának előkészítésével kapcsolatban, ugyanakkor a döntés azt is jelzi, hogy a "sport összehozza az embereket." "A mai szavazásnak valóban komoly üzenete van, s az is látszik, hogy érdemes az olimpiáról beszélni, illetve foglalkozni a pályázat és a rendezés gondolatával" - jelentette ki Borkai Zsolt. Hozzátette, szerinte a pályázati szándék azért kapott elsöprő többségben igen szavazatot, mert átlátható és nyílt volt, nem is lehetett más, az embereknek ugyanis látniuk kell, hogy pontosan miről van szó. A MOB elnöke azt mondta, a következő lépés a konkrét pályázat előkészítése lesz, de a legközelebbi jövő feladata, hogy a MOB és Budapest főpolgármestere aláírja azt a levelet, amelyet majd Lausanne-ba küldenek a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) a magyar pályázati szándékról. Borkai Zsolt szerint erre az "ünnepélyes eseményre" akár már kedden sor kerülhet.

[caption id="" align="aligncenter" width="600"] Fürjes Balázs, kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos (balra), Darnyi Tamás négyszeres győztes olimpiai bajnok úszó (bal2), Borkai Zsolt, Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke (középen), mögötte Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nemzet Sportolója, Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke (hátul) és Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója (jobbra) a 2024-es nyári olimpia és paralimpia budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándékról szóló szavazáskor az Országgyűlés plenáris ülésénMTI Fotó: Kovács Tamás[/caption]

A sportvezető az Olimpiai Védnöki Testület, s a jövőben - a ma elfogadott határozati javaslat értelmében - létrejövő 24 tagú Olimpiai Pályázati Bizottság további teendőiről azt mondta, a két testület egymástól függetlenül fog működni. "A védnöki testületnek eddig is feladata volt, hogy népszerűsítse, s az emberekhez közelebb hozza a budapesti olimpia gondolatát, de úgy vélem, ezentúl is bőven lesz még teendője" - jelentette ki Borkai. A MOB elnöke jelezte, a pályázati bizottság véleménye szerint minden lépést látni fog, s erről tájékoztatni fogja az embereket is, ugyanakkor feladata lesz folyamatosan figyelni a pályázással és a rendezéssel kapcsolatos előnyöket és hátrányokat. Az Országgyűlés 151 igen, 33 nem szavazattal, 4 tartózkodás mellett fogadta el a pályázatot támogató határozati javaslatot. A Ház felkérte a fővárosi önkormányzatot, a MOB-ot és a kormányt, hogy a pályázatot vidéki helyszínek minél szélesebb körű bevonásával, a környezetvédelmet szem előtt tartva, döntően a meglévő, illetve a 2024-ig - az olimpiától függetlenül - megépülő infrastruktúrára alapozva, a felesleges, később kihasználatlan fejlesztéseket kerülve készítse el. A Ház a teljes átláthatóságot, valamint a civil és szakmai szervezetek bevonásának fontosságát is hangsúlyozta a határozatban. A képviselők felkérték a kormányt arra, hogy nyújtson támogatást az olimpia rendezési jogára pályázó Budapestnek, valamint a MOB-nak a pályázati dokumentáció elkészítéséhez.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában