Helyi közélet

2015.05.05. 18:41

Visszatért a Dolinkába a városi majális

fenyvesi

Kellemes napos idő, a természet lágy ölelése és kiváló hangulat várta mindazokat, akik május elsején úgy döntöttek, hogy a városi majálison szeretnének kikapcsolódni a Dolinka pihenőparkban. Kilenc év után tért vissza a közkedvelt helyszínre a központi rendezvény, aminek jól láthatóan sok városlakó örült. Több ezren látogattak el a programokban bővelkedő eseményre, hogy családjukkal, barátaikkal együtt töltsék el a munka ünnepét.

[caption id="" align="aligncenter" width="734"] Fotó: Gyurkó Péter[/caption]

Salgótarján. Zenés ébresztővel indította a napot a Bányász-Kohász Fúvószenekar, a város több pontján reggel 6 órától fújták a „hívogatót”, majd a Dolinkában az ő koncertjükkel kezdődött a rendezvények sora. Zene után a lábaké volt a főszerep, a Nógrád Táncegyüttes Gyermektánccsoportjai vonták be a közönséget műsorukba, majd a gyerekeknek játszott az Egyszervolt Mesezenekar, akiknek előadását a kicsik mellett a felnőttek is nagyon élvezték. Ismert rajzfilmek slágereit adták elő, s közben olyan sztárokkal táncolhattak és fotózkodhattak az apróságok, mint Micimackó, Vuk vagy Gombóc Artúr.

[caption id="" align="aligncenter" width="734"] Fotó: Gyurkó Péter[/caption]

Dóra Ottó polgármester úgy fogalmazott: nem tesz kísérletet arra, hogy Gombóc Artúr sikerét felülmúlja, így rövidre fogta ünnepi beszédét. „Sok szeretettel köszöntöm Önöket itt, az Acélgyár maradékai fölött minden salgótarjáni pihenőparkjában ismét egy városi majálison – mondta. Ezután Demeter László, a Kereskedelmi Dolgozók Szakszervezetének titkára szólt az ünnep történetéről és jelentőségéről.

[caption id="" align="aligncenter" width="327"] Fotó: Gyurkó Péter[/caption]

A beszédek után tovább folytatódnak a műsorok: felhangzottak népszerű slágerek a nagyvilágból, jó ebédhez szólt a nóta Bohács István és Forgács Erzsébet előadásában, majd ismert operetteket adott elő Oszvald Marika, Udvarhelyi Boglárka és Pomlényi Péter. Modern tánc bemutatókat is láthatott a nagyérdemű, a színpadon a Medalion Táncsport Egyesület és a Savaria Alapfokú Művészeti Iskola moderntánc csoportjának növendékeit vonzották a tekinteteket. Ezt követően volt még Bubu show, Komédiák Színpad – a Zenthe Ferenc Színház utánpótlás csoportjával - és a Bányász-Kohász Dalkör előadása.

[caption id="" align="aligncenter" width="734"] Fotó: Gyurkó Péter[/caption]

A nap folyamán játszóház, ugráló vár és kézműves sátor is várta a gyerekeket, valamint vérnyomás- és vércukormérés a felnőtteket. A Magyar Vöröskereszt ifjúsági munkatársai segítségével az újraélesztést is gyakorolhatták a jelenlévők. A kilátogatók ebédjegy vásárlásával választhattak a virsli, kolbász és gulyáskínálatból, de voltak, akik saját maguk gondoskodtak a napi betevőről nyársalással vagy bográcsozással.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában