Helyi közélet

2015.05.08. 04:13

Világkiállítás - a magyar pavilon tetszik a látogatóknak

fenyvesi

Elnyerte a látogatók tetszését a milánói világkiállítás magyar pavilonja, amely május elseje óta fogadja programjaival az érdeklődőket - mondta el Szőcs Géza kormánybiztos az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Annyit mutatunk meg a magyar pavilonban, amely ahhoz szükséges, hogy a magyar nemzetről egy vonzó kép alakuljon ki és bemutassa, hogy ez egy szerethető nemzet a boraival, az informatikai kínálatával, az ásványvizeivel, a fürdőivel és a klasszikus zenei hagyományaival együtt - fejtette ki a kormánybiztos. "Ez egy értékkínálat, egy csomag és azért vagyok elégedett az első napok tapasztalataival, mert pontosan ez a szándékunk látszik megvalósulni" - hangsúlyozta.

Mint az Szőcs Géza felidézte, a pavilont a tervezett időpontban, május elsején megnyitották és mind az olasz, mind a nemzetközi sajtóban kiemelt figyelmet élvez a magyar bemutatótér. Hangsúlyozta: a pavilont hivatalosan ugyan csak június 5-én fogja megnyitni Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, de ez nem egyenlő azzal, hogy a terület ne lenne a kiállítás megnyitása óta látogatható.

A 34. alkalommal megrendezett világkiállításon száznegyvennégy ország mutatkozik be saját pavilonnal, amelyre a szervezők az október 31-i zárásig 20 millió látogatót várnak.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában