Helyi közélet

2015.05.11. 15:02

Ötvenöt esztendő emlékezete

fenyvesi

„Én iskolám, köszönöm most neked/Hogy az eljött élet-csaták között/Volt mindig hozzám víg üzeneted” – Ady Endre zilahi diákéveire emlékező felejthetetlen sora jutottak eszébe a poéta-lelkülettel megáldott író-embernek, amikor meghallotta, hogy a rétsági gimnázium megalakulásának ötvenötödik évfordulója alkalmából megemlékezés szerveződik az egykori alma mater tiszteletére.

Romhány/Rétság. A hírt, hogy ennek a találkozónak az életre hívása megindult, Mocsári Gergely, a középiskola egykori pedagógusa – egyes időszakokban vezetője – közölte e sorok írójával, valamikor január vége felé. Akkor már az időpontot is kijelölték: május kilencedike. Nemsokára már a facebook-on is megjelent a hirdetmény, márciustól pedig a környék településeinek hirdetőtábláin – ahonnan verbuválódott a gimnázium korabeli diáksága – megjelentek az eseményre hívó plakátok.

[caption id="" align="aligncenter" width="676"] Az emléktábla leleplezése[/caption]

Aztán eljött a nagy nap. Először Romhányban gyülekeztek a résztvevők, hiszen annak idején, a múlt század hatvanas-hetvenes éveiben itt is működött gimnáziumi oktatás, és a volt Prónay-kastély falán mostantól emléktábla hirdeti, hogy itt egykor tizenéves tanulók népesítették be az épületet. Rétságon a jelenlegi általános iskola épületének udvarán – ahol anno egymás mellett működött a nyolcosztályos és a gimnáziumi oktatás – folytatódott a program. Mocsári Gergely, Lavaj Árpád, a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Középiskola (ennek az intézménynek a kihelyezett tagozata van ma a városban) és Mezőfi Zoltán rétsági alpolgármester társaságában leplezte le az ötvenöt évre emlékeztető, romhányi mészkőből készült táblát. Az egykori osztálytársak az együtt töltött szép időket emlegetve, kedélyes tereferék közben először a régi gimnáziumi épületbe sétáltak át, majd a művelődési házban rendezték meg a központi évfordulós ünnepséget. Itt Mocsári Gergely felvezető szavait követően meglepetés-vendégként Oszter Sándor színművész József Attila versét szavalta el a hallgatóságnak, majd egykori és mai rétsági középiskolás diákok vegyes művészeti műsora következett. Lavaj Árpád, a jelenlegi intézményvezető rövid beszédében azt hangsúlyozta, hogy ez az iskola minden tanulóban jelentős nyomot hagyott, amit jelez az is, milyen sokan eljöttek erre a találkozóra, és a fáklya elolthatatlan tűzzel ég tovább, és ha át is alakult az elmúlt időkben, mégis sosem aludt ki, mert nem hagyták kialudni.

[caption id="" align="aligncenter" width="709"] Mocsári Gergely főszervező (jobbról) és néhány résztvevő[/caption]

Vezér Attila, romhányi polgármester – mint negyven éve érettségizett volt diák – kedves szavakkal emlékezett vissza felhőtlen iskolás éveire, a padsorok közötti vaskos tréfákra, az udvarlásokra. Hozzátette, a játék szabályait, az alapokat kapták az intézménytől, amit most, itt közösen ünnepelnek, és ha az élet másfelé sodorta is az embereket, a találkozón, ebben a kereszteződésben újból őszintén egymás szemébe nézhetnek. Ez a mai napnak a legnagyobb ajándéka. Mezőfi Zoltán alpolgármester szerint tehetséges, jóravaló fiatalokat nevelt a rétsági gimnázium és nevel ma is, ráadásul családias hangulatban, értékes emberi kapcsolatokat teremtve. Néhány szóval utalt arra a kálváriára, amelyet, mint városi polgármester átélt, miként küzdöttek azért, hogy tizenegy évvel ezelőtt újra beindulhasson a nappali tagozatos képzés, amelyet verítékkel, de sikerült összehozni, és lám, ma is zökkenőmentesen működik. Az egykori diákok is megszólaltak. A fél évszázaddal ezelőtt végzettektől kezdve a fiatalabbakig megható gondolatokat fogalmaztak meg a tanulóévekről. A visszatekintéseket Kaári Sándor egykori igazgató zárta: „ha hiszitek, ha nem, én álmaimban ma is tanítok. Magyar órákat – lányoknak. De történelem órán látom a fiúk érdeklődő tekintetét is, vitatkozni hajlandó egyéniségüket. Romhányban és Rétságon is öröm volt tanítani.” Megemlítette azt az időszakot, amikor több párhuzamos gimnáziumi osztályt is indíthattak, és ez volt az igazi, fényes korszak, teli boldogsággal, eredményes közös munkával. A későbbiekben Németh Árpád festőművész – szintén volt tanár – beszélt a művelődési ház galériájában ebből az alkalomból kiállított képeiről. A találkozó személyes hangvételű beszélgetésekkel zárult – immár a fehér asztalok mellett.

Ezek is érdekelhetik