Helyi közélet

2015.05.19. 19:30

Önkéntesek szedték a szemetet

fenyvesi

Az elmúlt hétvégén, május 15-17. között rendezték meg hazánkban az ötödik TeSzedd! elnevezésű, önkéntes szemétgyűjtési akciót, melynek során összesen 1590 helyszínen – a becslések szerint – több mint 170 ezren szedték a szemetet lakóhelyükön és környékén. Nógrád megyében félszáznál is több pontot regisztráltak, ahol lehetőség volt az elhagyott hulladékok begyűjtésére és szelektálására. A megtöltött szemeteszsákok elszállítása hétfőn kezdődött. Három nap állt az önkéntes környezetvédők rendelkezésére, hogy az ország lakosságával egy időben tegyenek élőhelyük tisztaságáért. Meg is mozdultak szép számmal gyerekek és felnőttek, akik egyaránt élvezték a közös időtöltést. Régiónkban a reggelente kissé borús eget a későbbiekben napsütéses, meleg idő váltotta fel, ami kimondottan kedvezett az ötödik éve sorra kerülő programnak. Önkormányzatok, oktatási intézmények, civil szervezetek és magánszemélyek is csatlakoztak az akcióhoz, amiből látszik, hogy sokan felelősséget éreznek lakóhelyük és a természet védelméért. Nógrád megyében mintegy félszáz településen szerveztek szemétgyűjtést hétvégi kikapcsolódásként. A 2-es út mentén Drégelypalánktól Parassapusztáig 28 honti lakos szedte az elhagyott hulladékot, köztük a közfoglalkoztatottak és a képviselő-testület tagjai is. Gál Magdolna, Hont polgármestere elmondta, hogy 37 zsákot sikerült megtölteni, mindezt úgy, hogy a hosszú szakasz takarítását havi rendszerességgel végzik.

A Nógrádsápi Fekete István Általános Iskola és Szakiskola minden diákja és pedagógusa bekapcsolódott a programba május 15-én délután – tájékoztatott Pintér Ildikó, az intézmény igazgatója. Az alma mater épületén túl a község egész területén összegyűjtötték a szemetet csoportokra osztódva. Örömmel újságolta, hogy mindössze 6 zsák telt meg, ugyanis nincsenek elhanyagolva a közterületek. A rendezvénynek szerinte közösségformáló szerepe is volt, jó hangulatban és értékes munkával telt a délután. A Szurdokpüspöki Ifjúsági Egyesület szervezésében mintegy 20 fő, elsősorban fiatalok vettek részt a községi utak melletti erdős sávok megtisztításában, melynek eredményeképp 30 zsák szemét vár elszállításra – tudtuk meg Pintér Miklós Ervin polgármestertől. Első alkalommal kapcsolódott a TeSzedd! akcióhoz Kisbágyon – közölte Nagy Attiláné. A polgármester rendkívül sikeres programról számolhatott be, hiszen a település területén és a bevezető utak mentén elszórt háztartási hulladékokkal - a gyerekekből és felnőttekből álló csoportok – 49 zsákot töltöttek meg. Szalmatercs belterületén, az önkormányzati utak és a főút mellett, valamint a faluközpontban 24 önkéntes - főként általános és középiskolás fiatalok, illetve a településen élő pedagógusok - vállalta, hogy megtisztítja a közterületeket. A művelet végére összesen 4 zsákból tudták „kiszorítani a levegőt”, hiszen a közfoglalkoztatottak rendszeresen takarítják a forgalmasabb helyszíneket, különös figyelmet fordítanak a község rendezettségére.

Megközelítőleg másfél milliárd forint értékű munkát végezhettek el az idei akcióban az önkéntesek, akik körülbelül 2300 tonna szemetet gyűjtöttek össze a három nap során – derül ki a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság közleményéből. „A jelentkezők száma azt mutatja, felelősnek érezzük magunkat a környezetünkért” – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! program megnyitóján. A tárcavezető szerint idén a legtöbben Pest megyében gyűjtötték a szemetet, 203 találkozási ponton. Az időjárás sok helyen nem volt olyan kegyes, mint Nógrád megyében. Nem kedvezett az eső a szemétgyűjtő akciónak pénteken a Dél-Dunántúlon, szombaton egy keskeny sávban a Kaposvár-Pécs-Békéscsaba vonalon, vasárnap napközben pedig az ország északkeleti részén. Az önkéntesek azonban ahelyett, hogy lemondták volna az akciót, elhalasztották azt egy későbbi időpontra. Az akció keretében idén is lehetőség volt iskolai közösségi szolgálat teljesítésére, amivel sok középiskolás élt. A szemétgyűjtéshez szükséges eszközöket ez alkalommal is a Magyar Posta juttatta el a helyi koordinátorokhoz. Az országos megmozdulás szervezője a Földművelésügyi Minisztérium megbízásából az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság volt. A TeSzedd! akció célja egyrészt az elszórt, eldobált szemét összeszedése, az illegális hulladéklerakók felszámolása, másrészt – hosszú távon – a társadalmi szemléletformálás, az emberekben a környezet iránti érzékenység erősítése.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában