Helyi közélet

2015.05.12. 16:10

Egy napra a várat is meghódították…

fenyvesi

A festői szépségű Somoskői vár emlékparkjában szombaton rendezték meg az immár hagyományos Nógrádikumokkal fűszerezett palócföldi családi majálist, valamint a Nagycsaládosok Országos Szövetségének Regionális Találkozóját is. A több mint ötszáz magyar és szlovák résztvevő a vár és a helyi vadaspark megtekintésén túl, megkóstolhatták a kétbodonyi szilvát, a vanyarci haluskát és a herőcét, valamint megismerkedhettek a szalonnasütő vassal, a bujáki és a terényi népviselettel is. Salgótarján. A program 28 harangkondulással, illetve 28 pár lufi elengedésével kezdődött a Nógrádikumok tiszteletére. Ezt követően Becsó Zsolt országgyűlési képviselő köszöntötte a jelenlévő vendégeket:

[caption id="" align="aligncenter" width="734"] Fotó: Gyurkó Péter[/caption]

– A nógrádiak, mint szemük fényére, úgy vigyáznak múltjukra. Ezt a célt szolgálja a ”Nógrádikum – Kincseink Őrzője” című ünnepi programsorozat is, ezen a tájon, ahol az ünnepnapokon sok településen most is előkerül a pompás népviselet. Kisebb-nagyobb közösségekben őrzik szellemi örökségüket: az érzelmekben gazdag dalaikat, a tréfás népmeséiket, a hímzéseiket és a szőtteseiket, a sajátos és finom ízű ételeik receptjét. A nógrádi kincsestár legféltettebb darabjait azonban nem a vaskos kőfalak, nem a kontyos tetők és faragott oromzatok, nem az útszéli míves feszületek, és nem a cifra viseletek jelentik. Nógrád megye legnagyobb kincse: a nógrádi ember! Itt élt és dolgozott a sok-sok tízezer névtelen hős hazafi, földműves, bányász is, akiknek neve nem maradt ránk lexikonokban, történelemkönyvekben. Tették a dolgukat, mint ahogy ma is teszi a legtöbb nógrádi. Kezük munkája által épült-szépült, gazdagodott mindig is Nógrád megye. Ezért bízom abban, hogy ez a mostani programsorozat és a Nógrádikumok az elődeinkhez hasonlóan tovább öregbítik majd szűkebb pátriánk jó hírét szerte a világban – hangsúlyozta ki üdvözlő gondolataiban egyebek mellett Becsó Zsolt, aki köszöntőjét a megyében lévő 28 darab Nógrádikum felsorolásával zárta.

Ezután a családközpontú ”vásárt” a program fővédnöke és a Nógrád megyei közgyűlés elnöke Skuczi Nándor nyitotta meg. Beszédében kiemelte: manapság a hazai és külföldi falvak, városok, tájak, vidékek egymással versenyeznek a vendégek kegyeiért. A turista pedig kétszer is meggondolja, hogy a bőséges kínálatból mit válasszon. Hál’ Istennek azonban Nógrád megyében végtelenül hosszú az a sor, amelynek megismertetésével ide lehet, és ide is kell csábítani a más vidékek szülötteit, s itt tartani megyénk fiait, lányait. S ezt a célt szolgálják a Nógrádikumok is, ami egy gazdag és folyamatosan bővülő, gyarapodó tárház, egy család, amelynek minden tagja önmagában, de egymás mellé rakva is különösen felejthetetlen élményt nyújt minden programon.

[caption id="" align="aligncenter" width="734"] Fotó: Gyurkó Péter[/caption]

A hivatalos részt követően a családok részt vehettek a különböző játékos feladatokon, zenés programokon, a vár- és vadaspark-látogatáson, megismerkedhettek a Nógrádikum tárlattal, valamint a fiatalok meghódíthatták az ugrálóvárat is. Továbbá az eseményre ellátogatók kipróbálhatták az orsósmagnókat, a szalonnasütő vasat, megkóstolhatták kétbodonyi szilvás gombócot, a vanyarci haluskát, valamint megismerkedhettek a bujáki sokszoknyás népviselettel és a sóshartyáni Jódaqua természetes jódos gyógyvízzel is. Majd nem sokkal ebéd után mindenkit a helyszínen felállított sátrakhoz invitáltak a szervezők, ahol a jó palóc szokás szerint megvendégelték őket egy igazi magyar gulyással.

[caption id="" align="aligncenter" width="734"] Fotó: Gyurkó Péter[/caption]

Mindezeken felül a rendezvényről nem maradhatott természetesen a kulturális program sem, amelynek részeként a vendégsereg megtekinthette a salgótarjáni Mona Dejavu csoportjainak, a Bujáki Hagyományőrzőknek, a palóc mesemondóknak és a somoskői gyermekcsoport fellépését is. A program végül a Somoskői várra kitűzött Nógrád megyei lobogó kürtszó mellett történő levonásával fejeződött be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában