A 19. századi orvostörténet képviselői

Forradalmunk és szabadságharcunk hősei között a jogászok és katonák mellett szép számmal találunk tekintélyes doktorokat is. Lassan a feledés borítja a reformkor kevéssé ismert hőseinek nevét és tetteit. Ezért kell időről időre elővenni azokat, akiket nem őrzött meg úgy a közemlékezet, mint Petőfit vagy Kossuthot. Ha csak a tizenkilencedik század orvosait nézzük, mindjárt három jeles szabadságharcost, Markusovszky Lajost, Szelényi Lajost és Bugát Pált találjuk meg. Életük minden tiszteletet megérdemel. A magyar orvostudomány és a magyar orvosi közélet megújítója és újjászervezője kétszáz évvel ezelőtt, 1815. április 25-én született, a felvidéki Csorbán. Édesapja evangélikus lelkész volt, tizenkét éves koráig nevelte fiát. Markusovszky Lajos Rozsnyón, Késmárkon tanult, 1834-ben a pesti egyetem orvostanhallgatója. Amikor apja 1837-ben meghalt, Stáhly Ignác országos főorvos, az orvosi kar igazgatója ajánlására Festetics Leó gróf családjánál kapott nevelői állást. Az akkor már híres Balassa János sebészprofesszor segédje lett 1843-ban. A professzor felismerte rendkívüli tehetségét, és alig egy év közös munkát követően, miután Markusovszky megszerezte orvosi diplomáját – disszertációját Az orvos mint nevelő címmel készítette el –, Bécsbe küldette ösztöndíjjal. Ekkor fogalmazta meg orvosi hivatása alapelvét is: „Ne alacsonyítsa tudományát tehénné, mely őt vajjal látandjael, ne pénz- és hírkereset módjává. A császárvárosban a fiatal magyar orvos Joseph Wattmann tanítványaként képezte tovább magát. Bécsi útjának egy másik jelentős eseménye volt megismerkedése és életre szóló barátságának kezdete Semmelweis Ignáccal. Közelről láthatta a gyermekágyi láz megelőzéséhez vezető Semmelweis-féle kutatómunkát. Amikor 1847-ben visszatért Pestre, Balassa János professzor asszisztenseként dolgozott. Európában az elsők között alkalmazták sebészeti beavatkozásnál érzéstelenítésként az éterbódítást. Ezzel a módszerrel Markusovszky Bécsben ismerkedett meg, és ő volt az első önkéntes vállalkozója az addig csak állatokon alkalmazott eljárás emberekre gyakorolt hatását vizsgáló kísérletnek. Egy korabeli feljegyzésben erről az eseményről a következőket olvashatjuk: „A legelső kisérletek eredménytelenek valának; míg végre az első sebészi kórodán dr. Markusovszky ügytársamnak sikerült az étergőz belégzésére tökélyes öntudatlan mámorba esnie. Alig szívá be a léles gőzt, egy perczen túl, érütése sebes lőn, szemeinek ködhártyája megvörösödött, s arczvonalain a víg mámor egészen ki volt fejezve.”

Markusovszky Lajos, szinte mondani sem kell, 1848-ban ott forgott a márciusi ifjak között. Az első felelős magyar kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, Eötvös József – aki majd később is jelentős szerepet játszik Markusovszky életében – Balassa Jánost bízta meg az egyetemi ügyek felügyeletével. A professzor Markusovszkyra hagyta a fővárosi sebészeti klinika vezetését. S 1848 őszére aztán rengeteg munka adódott az intézményben, sorra érkeztek a sebesültek. Markusovszky tudatosan készült a már jól látható jövőre: a honvédorvosi tanfolyamon a sebészi kötszer- és műszertan előadásokat rábízták. Novemberben Görgei Artúr feldunai seregében lett törzsorvos, és amikor a parancsnok az ácsi csatában súlyos fejsérülést szerzett, Markusovszky Lajost rendelték mellé kezelőorvosnak. A doktor elkísérte tábornokát Aradra, mellette volt Világosnál, majd Nagyváradon az orosz fogságban és Görgei száműzetése helyszínén, Klagenfurtban is. Amikor 1850-ben visszatért Pestre, politikai megbízhatatlanság címén kirakták egyetemi állásából. A rákövetkező évben újra mestere, az osztrák börtönből akkor szabaduló és egyetemi állását ismét elfoglaló Balassa János professzor magánasszisztense lett. Bukott forradalom, börtön, száműzetés mintha nem is lett volna, a Balassa professzor köréhez tartozó orvosok a magyar orvosképzés, orvostudomány és közegészségügy korszerűsítésén munkálkodtak. Ennek a munkának egyik fő alakja Markusovszky Lajos volt, akit nem neveztek ki magántanárnak az egyetemre, így magánorvosi praxisba kezdett. Ez később igen hasznosnak bizonyult, hiszen a Trefort és az Eötvös család háziorvosaként komoly kapcsolatrendszerre és barátságokra tehetett szert. Majd 1857-ben megalapította és harminckét éven át vezette az Orvosi Hetilapot, 1862-ben Lengyel Endrével együtt megszerkesztette és kiadta az Orvosgyógyszerész műszógyűjteményt, rá egy évre létrehozta a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulatot. A kiegyezés után a vallás és közoktatási minisztérium tisztviselőjévé nevezte ki a miniszter – akinek személyében nem mást, mint korábbi patrónusát, Eötvös Józsefet tisztelhetjük. Markusovszky Lajos 1892-es nyugdíjazásáig állt közszolgálatban. Kezdetben az orvosképzési, majd később az összes egyetemi ügyek előadójaként. Nem minden tanulság nélküli pontosan felsorolni szakpolitikusi pályájának rangjait: 1867-től miniszteri titkár, 1872-től címzetes, 1878-tól valóságos osztálytanácsos, 1883-tól címzetes, 1887-től valóságos miniszteri tanácsos. A magyarországi orvosképzés új alapokra helyezésének egyik legjelentősebb alakját idézhetjük Markusovszky Lajos személyében. Ő javasolta a kolozsvári tudományegyetem felállítását, és komoly szerepe volt a kolozsvári mellett a pesti egyetemi oktatás európai színvonalra emelésében. Az Országos Közegészségügyi Tanács elnökeként nagy munkája volt Magyarország közegészségügyi rendszerének kialakításában. Ennek volt két nagyon fontos eleme a pesti egyetemi közegészségtani tanszék felállítása és az 1876-ban elfogadott közegészségügyi törvény kidolgozása. Megalakította 1886-ban az Országos Közegészségügyi Egyesületet, amelynek Trefort Ágoston elnök mellett az alelnöke volt. Ekkortól adták ki az Egészség című folyóiratot. A Magyar Tudományos Akadémia 1863-ban levelező, majd 1890-ben tiszteleti taggá választotta. Markusovszky Lajos 1893. április 21-én halt meg, Abbáziában. Abban a dalmát tengerparti kisvárosban, ahol később Kamermayer Károly, Budapest első polgármestere és Szapáry Gyula Magyarország miniszterelnöke is örökre lehunyta a szemét. Markusovszky temetésén ott volt Görgei Artúr tábornok is.

Negyven évig tartó hűség kötötte Szombathelyhez A végső nyughely, Vasegerszeg Kevesek számára ismert, hogy vajon miért éppen a szombathelyi kórház kapta meg Markusovszky Lajos nevét. A megfejtés egy szombathely melletti település, Vasegerszeg temetőjében található: itt nyugszik az Abbáziában elhunyt híres orvos. Erre a vidékre kerülésének története egyáltalán nem szokatlan, ide nősült. Kiss Gyula, Vas megyei küldött – ma országgyűlési képviselőnek mondanánk – lányát vette feleségül. A Kiss család egyemeletes klasszicista kastélya 1820 körül épült. Falán ma emléktábla hirdeti: „Itt élt hitvesével 1855-től 1893-ig Markusovszky Lajos, a szabadságharc tábori fősebésze, népegészségügyünk megszervezője, az Orvosi Hetilap megalapítója.” A Kiss család és Markusovszky síremléke mellett a 2010-ben felavatott, Pintér László sárvári fafaragó által készített szobor őrzi még a hős orvos emlékét. A kompozíció azt a pillanatot rögzíti, amelyben Markusovszky Lajos Görgei Artúr fejsebét kötözi. Vas megyei kötődése miatt nincs mit csodálkozni azon, hogy az 1929-ben létesült egyetemi oktatókórház Markusovszky Lajos nevét viseli. Forrás: Dippold Pál május 18-i cikke a Magyar Hírlap Háttér c. rovatából