Helyi közélet

2015.04.16. 05:02

Közlekedésbiztonsági nap Salgótarjánban

fenyvesi

A balesetmentes közlekedés, a magunkra és társainkra való nagyobb odafigyelés és az emlékezés jegyében szervezett közlekedésbiztonsági napot – idén ötödik alkalommal – a Salgótarjáni Rendőrkapitányság a Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület közreműködésével, a megyeszékhely központjában április 15-én, szerdán. A rendezvény résztvevői szemtanúi lehettek egy színlelt közlekedési balesetnek, kipróbálhatták a veszélyes ütközések erejét és hatását különböző szimulátorokon, érdekes előadásokat hallhattak, a gyerekek pedig ügyességi versenyeken próbálgathatták tudásukat.

[caption id="" align="aligncenter" width="773"] Fotó: Gyurkó Péter[/caption]

A gépkocsiforgalom elől elzárt városközpont, autócsodák, roncsok és zeneszó, ezek fogadták a látogatókat szerda délelőtt a belvárosban. A Salgótarjáni Bányász-Kohász Fúvószenekar csalogatta a közönséget az eseményre nem sokkal 9 óra előtt, amely a város Fő terén vette kezdetét. A megnyitó során Bakos Norbert rendőr alezredes, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság közrendvédelmi és határrendészeti osztályvezetője köszöntötte az egybegyűlteket, majd átadta a szót Dóra Ottó polgármesternek, aki köszönetet mondott az egész nap lebonyolítását felvállaló, valamint a kezdeményezéshez kapcsolódó szervezeteknek és hatóságoknak. Reményét fejezte ki, hogy sikerül javítani azon az - ideálisnak nem teljesen mondható állapoton -, ami akár a mi városunkat is jellemzi. A gyerekeknek jó vetélkedést és ismeretszerzést, a felnőtteknek pedig jó munkát kívánt a rendezvényhez. Bakos Norbert ezután bemutatta a programkínálatot, amely a leglátványosabb „produkcióval” kezdődött. A közlekedési baleset szimulációjával Csík Jánosnak, a Csík zenekar vezetőjének 2002-es balesetét idézték fel. A helyszínen imitátorok segítségével elevenedtek meg az akkor történtek.

[caption id="" align="aligncenter" width="773"] Fotó: Gyurkó Péter[/caption]

A nap folyamán a jelenlévők - a zajló programokkal párhuzamosan - megtekinthették az Ebtenyésztők Nógrád Megyei szervezetének kutyás bemutatóját, kipróbálhatták a Karancs Speciális Mentők kötélpályáját, lehetőség nyílt ingyenes gépjármű állapot felmérésre, valamint motor- és gépjármű-szimulátorokon is megtapasztalhatták az ütközés által a testre és szervezetre gyakorolt hatásokat. A Magyar Vöröskereszt ifjúsági tagjai és az Országos Mentőszolgálat munkatársai életmentő és elsősegélynyújtó bemutatókat tartottak, az érdeklődők helyben gyakorolhatták az újraélesztést is. Megyei elsősegélynyújtó verseny is zajlott ezzel párhuzamosan a város 18 pontján. Tombolavásárlásra is volt lehetőség a Vöröskereszt standjánál, melynek bevételéből azoknak a személyeknek szeretnének emlékművet állítani, akik Salgótarjánban szenvedtek közlekedési balesetet, karambol során haláloztak el. A Katasztrófavédelem füstsátrában a fiatalok megtapasztalhatták, hogy milyen teljes felszereléssel bemenni egy égő, füst borította épületbe.

[caption id="" align="aligncenter" width="837"] Fotó: Gyurkó Péter[/caption]

Pántya Anita, a Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület alelnöke közölte, hogy ők a kezdetektől segítik a rendezvény lebonyolítását. Az első alkalommal Vágvölgyi Zoltán kereste meg őket, azzal a kérdéssel, hogy kapcsolódnának-e a kezdeményezéshez, aminek az egyesület örömmel eleget tett. A szervezés oroszlánrészét a rendőrség vállalja, de amiben tudják, támogatják őket – mondta az alelnök. A nap a Hip-Hop Break Team fellépésével, a gyerekek vetélkedőjének eredményhirdetésével, a díjak átadásával, tombolasorsolással és élményautózással zárult, melyet rali bajnokokkal élhettek át a szerencsések. A Stécé Kávéház belső termében két érdekes előadáson is részt vehettek az érdeklődők. Elsőként a magyar autósport kiemelkedő alakjaival, Herczig Norberttel és Turán Frigyessel ismerkedhettek meg közelebbről a rajongók, majd Vágvölgyi Zoltánnak, a rendezvény baleset-megelőzéssel foglalkozó szervezőjének bemutatóját élvezhették. Az elhangzottakról egy későbbi lapszámunkban részletesen beszámolunk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában