Megelőzés

2018.06.19. 14:35

Mutatjuk mire érdemes odafigyelni a nyári szünidő alatt!

A felhőtlen nyári vakáció eltöltéséhez szükséges bűnmegelőzési ismeretekről tartottak előadásokat a rendőrök Nógrád megye több településén.

A tanév végéhez közeledve a Nógrád megyei rendőrök is ellátogattak az általános- és középiskolák tanulóihoz, annak érdekében, hogy felhívják a gyerekek figyelmét a nyári szünidő veszélyeire, illetve azok elkerülésének módjára, továbbá, hogy bűnmegelőzési tanácsokat adjanak a gondtalan vakációhoz.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya, valamint a városi kapitányságok bűnmegelőzési szakemberei idén is rendhagyó tanórákkal és interaktív foglalkozásokkal zárták a tanévet több oktatási intézményben.

A rendőrök felhívták a figyelmet arra, hogy a diákok hogyan védhetik meg értékeiket strandolás közben, mire kell különösen figyelni kirándulások során, illetve hogy mennyire fontos, hogy lakásuk ajtaját, ablakát bezárják, amikor eljönnek otthonról.

A szakemberek hasznos tanácsokkal látták el a gyerekeket az áldozattá válás megelőzésének lehetőségeiről és arról is, hogyan mondjanak nemet a kábítószerekre.

Gyakran halljuk a szülőktől, hogy nehéz megoldani az iskolai szünidőben a gyermekek felügyeletét. Jó megoldás lehet a dolgozó szülők számára a nagyszülői segítség, az ismerősök bevonása és a szervezett táborok igénybevétele. A legfontosabb, hogy a gyerekeket lehetőség szerint ne hagyják egyedül, illetve ne engedjék, hogy csapatosan csellengjenek az utcán, hiszen könnyen bűncselekmények áldozatává válhatnak.

A nagyobb és önellátásra képes tizenévesek persze gyakran egyedül is jól boldogulnak, amíg a szülők hazaérnek, de még ezekben az esetekben is fogadják meg az alábbi tanácsokat:

  • Legyen mindig információja a gyermeke hollétéről, baráti köréről, illetve társaságáról.

  • Amennyiben a gyermeke elmegy otthonról, csak a legszükségesebb dolgok legyenek nála, értékeivel ne kérkedjen nyilvános helyen.

  • Tudatosítsa gyerekeiben, hogy lehetőleg ne álljanak szóba idegenekkel, ne fogadjanak el tőlük semmit. Hívja fel gyerekei figyelmét, hogy ilyen esetekről mindig számoljon be Önöknek.

  • Ha a gyermek egyedül tartózkodik otthon, soha ne nyisson ajtót idegeneknek! Amennyiben mégis szükséges, úgy ne tudassa az ismeretlennel, hogy egyedül tartózkodik otthon.

  • Beszéljék meg közelben lakó ismerőssel, szomszéddal, hogy szükség esetén hogyan tudják értesíteni Önt.

  • Biztosítsák a gyermek számára az elérhetőséget, beszéljék meg, hogy kihez és hova fordulhatnak segítségért, ha baj történne.

  • A gyermek ismerje a 112-es központi segélyhívó számot, legyen tisztában a bejelentés szabályaival és ismerje a szülei telefonszámát.

  • Ismerjék meg az általános biztonsági- és tűzvédelmi szabályokat.
  • Forrás: police.hu

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában