2024.03.06. 16:38
Tűzesetekből és bűncselekményekből az elmúlt napokban sem volt hiány Nógrádban (podcast)
Bőven akadt feladatuk szűkebb hazánk rendőreinek és tűzoltóinak is az elmúlt hét során.
Forrás: MW | Illusztráció
Több tolvajt is elfogtak a rendőrök a napokban Nógrádban. Király-Kollár Ramóna, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy a rétsági egyenruhások elfogták azt a 30 éves férfit, aki rablást követett el Tereskén. Emellett azt a férfit is elkapták, aki Mátraverebély belterületén játékpisztollyal akart pénzt és cigarettát szerezni.
Hozzátette: a rétsági rendőrök őrizetbe vettek egy másik férfit is, aki a lopások mellett engedély nélkül vitt el egy gépkocsit. A sajtóreferens azt is elárulta, hogy a gépjármű tulajdonosok mit tehetnek azért, hogy autójukat biztonságban tudják. Király-Kollár Ramóna ezen túlmenően azt is kifejtette, hogyan lehet jelentkezni határvadásznak.
A nógrádi tűzoltók 38 alkalommal vonultak az elmúlt héten
Kapás Márton, a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kiemelte: balesethez és fakidőléshez is siettek a tűzoltók, de egy ház fala is leomlott. Ezen túlmenően több tűzeset is munkát adott a lánglovagoknak. A szóvivő felhívta a figyelmet a fűtőberendezések karbantartásának a fontosságára is a lakástüzek megelőzése érdekében. Kapás Márton végezetül kitért arra is, hogy több szabadtéri tűznél is intézkedniük kellett a lánglovagoknak, de azt is elárulta, hogyan lehet az ilyen jellegű eseteket megelőzni.
Nool.hu podcast
- Színház a csillagok alatt – íme a Zenthe Nyár részletes programja! (podcast)
- Kékfény: Nógrád-szerte kattantak a bilincsek (podcast)
- Díjátadó ünnepséget tartottak Salgótarjánban, négyen is elismerést vehettek át (podcast)
- Hungaroring 2024: ezen a hétvégén véget ért egy legendás korszak (fotók, videó, podcast)
- Bűnözőket kaptak el a nógrádi rendőrök, a tűzoltók sem tétlenkedtek (podcast)