Száguldás

2024.01.05. 11:47

Elszabadult lóerők: duplázta a megengedett sebességet a 21-es főúton, százezrekbe fáj a sofőrnek

Nem indult jól az év annak a sofőrnek, aki január 4-én a 21-es főutat választotta paripája teljesítményének tesztelésére.

Nool.hu

Pásztónál 226-al repesztett egy sofőr

Forrás: police.hu

A "négykerekű olasz csődörre" a rendőrök a főút Pásztó melletti szakaszán 9 óra 17 perckor figyeltek fel, ahol a gépkocsi a sebességmérő felvétele alapján a megengedett 110 kilométer per óra helyett 226-al repesztett. A sportkocsinak a forgalom miatt másodpercekkel később lassítania kellett, így a rendőrök meg is állították, és kiszabták a gépkocsivezetőre a sebességtúllépésért járó, jogszabályok szerint meghatározott 390 ezer forint közigazgatási bírságot, valamint a nyolc szabálysértési előéleti pontot.

Még ugyanaznap kora délután egy másik közlekedésrendészeti járőr mérte be Salgótarján belterületén, a Bajcsy-Zsilinszky úton a nem mindennapi autó sebességét, amelyet már egy másik sofőr „hajtott”, és a megengedett 50 kilométer per óra helyett helyett 79-el haladt. A rendőrök a sofőrre 58 ezer 500 forint közigazgatási bírságot és négy szabálysértési előéleti pontot szabtak ki.

Egy nem mindennapi autót is bemértek a rendőrök
Forrás: police.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában