Bűncselekmény

2023.07.21. 19:58

Drégelypalánki áldozata is van a szlovák unokázós csalóknak

Magyarországon fogták el azt a két szlovák férfit, akik több áldozatot is becsaptak az unokázós trükkel. A komáromi rendőrök őrizetbe vették őket, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat. Úgy tudjuk, az elkövetőknek drégelypalánki áldozata is van.

Lászlók Judit

Kattant a bilincs a két bűnöző csuklóján

Forrás: Police.hu

A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a trükk nagyjából mindig hasonló volt. Az áldozatukat azzal az ürüggyel hívták fel, hogy a hozzátartozójuk bűncselekménybe keveredett és a rendőrségen fogva tartják őt. A rosszindulatú telefonáló ezzel megijesztette a sértettet és lelki nyomás alatt tartotta. A fordulat itt következett be, hiszen a tettesek ügyvédnek adták ki magukat és milliós összegekért vállalták, hogy azonnal kiszabadítják a hozzátartozót. Kiemelték: a csalók nagy rutinnal adták elő meséjüket. 

– A gyanútlan sértettek az összes pénzt, ékszert összegyűjtötték, hogy megmentsék szeretteiket. Volt olyan, aki még a bankba is elment, hogy a megtakarításához hozzányúljon – írták a közleményben. Hozzátették: a 29 és a 21 éves szlovák férfiak a gyanú szerint egy komáromi nőtől a fenti módon 3 millió forintot, további három sértettől pedig több mint 7 millió 500 ezer forintot zsebeltek be az elmúlt egy hónapban. A rendőröknek sikerült beazonosítani a két szlovák állampolgárt. Ebben együttműködött a Komáromi Rendőrkapitányság, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya és a szlovák társhatóság is.

Mint azt a Kemma.hu is megírta: a tetteseket július 11-én, kedden 12 óra 15 perckor fogták el a nyomozók. A bűnözők két órával korábban Békés vármegyében csaltak ki egy áldozattól több mint négymillió forintot. A rendőrök megtalálták az autóba rejtett készpénzt, az elkövetőket pedig előállították. Ellenük négy rendbeli nagyobb kárt okozó csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Kihallgatásukat követően a komáromi egyenruhások őrizetbe vették őket és kezdeményezésükre a Komáromi Járási Ügyészség indítványt tett a letartóztatásukra, amit a Komáromi Járásbíróság július 13-án el is rendelt.

Elfogásuk előtt két órával négymillió forintot csaltak ki az egyik áldozatukból
Forrás: Police.hu

Portálunk tudomására jutott, hogy az áldozatok között drégelypalánki sértett is lehet. Ezért megkerestük a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, akik megerősítették, hogy az egyik áldozat valóban drégelypalánki. 

Az üggyel kapcsolatban megkerestük Rigó Dávidot, Drégelypalánk polgármesterét is, aki portálunknak elmondta: sajnálattal értesült róla, hogy a településükön felbukkantak az úgynevezett unokázós csalók. A polgármester tudomása szerint több idősebb embert – akik még vezetékes telefonnal rendelkeznek – megkörnyékeztek a csalók a közelmúltban a községben, méghozzá napközben és sajnos egyszer sikerrel is jártak. Mint mondta: úgy tudja, az áldozatot egy jelentős összeggel és aranyékszerekkel is megkárosították. 

– Ezúton is szeretném megkérni a lakosokat és a környező településeken élőket, hogy figyeljenek oda idősebb hozzátartozóikra és a környezetükben élő idősebb emberekre! Hívják fel a figyelmüket és tájékoztassák őket a csalók módszereiről, illetve kérjék meg őket, hogy tartsák be az ilyen helyzetekben a rendőrök által javasolt tanácsokat! – hangsúlyozta a polgármester.

Mit tehetünk, ha megkörnyékeznek az unokázós csalók? 

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési felhívásában közölte: az úgynevezett unokázós csalások közös jellemzője, hogy a bűnözők telefonon hívnak fel idős embereket. A csaló a kiszemelt áldozat hozzátartozójának – unokájának, gyermekének, segítőjének, esetleg barátjának, ügyvédnek – adja ki magát, vagy azt mondja, hogy az ő megbízásából telefonál. Továbbá azt állítja, hogy a rokona valamilyen bajba került és sürgősen pénzre van szüksége, akár a kiszabadításához is.

A rendőrség szerint a leggyakoribb színlelt okok közé tartozik, hogy az unoka, vagy a hozzátartozó balesetet szenvedett, az okozott károk rendezése miatt pénzre van szüksége. Esetleg az unoka, vagy a hozzátartozó kölcsönt vett fel, amit sürgősen vissza kell fizetnie. Továbbá a hozzátartozó bajba került, esetleg fogságban van, csak pénzért cserébe engedik szabadon. Mivel közvetlen találkozáskor könnyen kiderülne, hogy nem ő az unoka, illetve őt nem is ismeri, ezért akadályoztatására hivatkozva valakit elküld a pénzért, esetleg az ékszerekért.

A rendőrség tanácsai arra az esetre, ha valaki ilyen hívást kap:

  • Járjon utána, hogy valóban baj van-e! Tegye le a telefont, majd hívja fel a hozzátartozóját!
  • Tegyen fel ellenőrző kérdéseket: „Hogy hívnak? Mikor születtél? Mikor találkoztunk utoljára?”
  • Ne hagyja, hogy sürgessék, próbáljon nyugodt maradni!
  • Hivatalos személy nem kér pénzt: se rendőr, se mentő, se tűzoltó!
  • Ne adja meg adatait ismeretleneknek!
  • Gyanús idegenek látogatása esetén jegyezzék meg személyleírásukat, gépjárművük rendszámát!
  • Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni ön vagy hozzátartozója sérelmére, tárcsázza azonnal a 112-es segélyhívó számot!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában