Elfogás

2023.06.02. 10:50

Héhalomban garázdálkodott a 40 éves betörő

A Pásztói Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a férfit, akit két betörés elkövetése miatt köröztek a nógrádi egyenruhások.

Nool

A lopott tárgyak egy részét a rendőség lefoglalta

Forrás: police.hu

A Pásztói Rendőrkapitányság járőrei a napokban, az esti órákban a Szarvasgede és a Kisbágyon közötti útszakaszon egy gépjármű utasaként igazoltatták és a helyszínen elfogták azt a 40 éves Héhalomban élő férfit, akit több vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt elfogatóparanccsal köröztek – közölte portálunkkal Király-Kollár Ramóna, a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A gyanú szerint a férfi még pár héttel korábban, egy szombati napon, a déli órákban a nyitva felejtett ablakon bemászott Héhalom egyik önkormányzati épületébe. A hivatalban több iroda ajtaját is befeszítette, kutatást végzett és egy mobiltelefont zsákmányolva az ablakon keresztül távozott. Ámokfutásának eredménye 160 ezer forint rongálási és 60 ezer forint lopási kár. A gyanúsítottat terhelik továbbá azzal is, hogy az előző tettét megelőzően, a drótkerítést átvágva bement a Héhalom belterületén található lakatlan ingatlanba és az udvarról egy betonkeverőt, a lezárt tárolót feltörve pedig szerszámgépeket lopott el 200 ezer forint értékben.

A Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a 40 éves férfit, majd őrizetbe is vették. A rendőrség munkatársai az ellopott tárgyak egy részét le is foglalták.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában