Távoltartás

2023.05.05. 08:59

Ütötte-vágta rokonságát a sziráki férfi, most egy ideig a közelükbe se mehet

Erőszakosan viselkedett rokonaival egy 29 éves férfi, fenyegette, ütötte-vágta unokatestvérét és annak tizenéves gyermekét. A Pásztói Járási Ügyészség indítványával egyezően a bíróság most – büntetőeljárás-jogi kényszerintézkedésként – távoltartást rendelt el a sziráki férfi ellen.

Nool

Súlyos- és könnyű testi sértéssel, zaklatással gyanúsítják az elkövetőt

Forrás: Shutterstock

A Nógrád Vármegyei Főügyészség pénteken reggel arról tájékoztatta portálunkat, hogy a gyanúsított ez év januárja és áprilisa között több alkalommal életveszélyesen megfenyegette az unokatestvérét, egy alkalommal pedig előzetes szóváltást követően tarkón is ütötte a nőt, aki az ütéstől a földre esett, majd miután felállt, a férfi két alkalommal arcon ütötte. Nem sokkal később egy sziráki ingatlan udvarán ököllel támadt unokatestvére 15 éves gyermekére, aki védekezésképpen maga elé emelte a kezét, melyet a férfi olyan nagy erővel ütött meg, hogy a fiatal kézcsonttörést szenvedett.

A nyomozó hatóság súlyos testi sértéssel, zaklatással és könnyű testi sértéssel gyanúsította meg a férfit. A folyamatban lévő büntetőeljárásban a sértettek távoltartást kértek az agresszív rokonnal szemben. Ez a kényszerintézkedés szabadságvesztés büntetéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja esetén rendelhető el, ha a gyanúsított letartóztatásának elrendelése nem feltétlenül szükséges, ugyanakkor megalapozottan feltételezhető, hogy a sértettet befolyásolná, megfélemlítené, vagy újabb bűncselekményt kísérelne meg vele szemben elkövetni.

A járási ügyészség a sértett kérelmével egyetértve a bűnismétlés megakadályozása érdekében a Salgótarjáni Járásbíróságon indítványozta a távoltartás elrendelését. A bíróság négy hónapra rendelte el a férfi távoltartását, magatartási szabályként előírta, hogy a sértettekkel közvetlenül vagy közvetve sem léphet kapcsolatba, valamint lakóhelyüktől, munkahelyüktől, és általuk rendszeresen – így különösen nevelési-oktatási, egészségügyi, illetve vallásgyakorlásuk során – látogatott intézményektől is tartsa távol magát.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában