Bilincsben

2023.05.20. 19:32

Ki akarta rabolni a salgótarjáni dohányboltot, fél óra alatt elfogták a rendőrök

Az eladónő jelentette az esetet.

Nool

A 22 éves férfi azt mondta, fegyver van nála

Forrás: Police.hu

A vármegyei rendőrkapitányság közleménye szerint, a Salgótarján központjában található dohányboltba május 19-én 20 óra körüli időben bement egy fiatal férfi. Az üzletben akkor egyedül tartózkodó eladóhoz lépve közölte, hogy adja át neki a kassza tartalmát, mert fegyver van nála. Eközben az elkövető kezeit a felsőruházatának zsebeben tartotta, utalva arra, hogy abban fegyver van. Az alkalmazott ezt tapasztalva kiszaladt a dohányboltból és segítségért kiabált. Az akkor még ismeretlen tettes szintén sietve távozott, de nem vett magához a boltból semmit.

Rendőrök a részletes adatgyűjtés és a kamerafelvételek megtekintést követően beazonosították a feltételezett elkövetőt, akit a pontos személyleírás alapján, 30 percen belül Salgótarján belvárosában elfogtak és a rendőrkapitányságra előállítottak. A rendőrök a 22 éves férfi menekülési útvonalán illetve ruházatának átvizsgálása során fegyvert, vagy annak látszó tárgyat nem találtak.

A nyomozók a somoskőújfalui lakost gyanúsítottként hallgatták ki, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. A férfit a hatóság tagjai őrizetbe vették.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában