2023.05.25. 14:37
Baleset történt a 21-es főúton – szemtanúkat keres a rendőrség
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást folytat cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A 48 éves nő kisteherautójával a jobb oldali útpadkára lehaladt
Forrás: Police.hu
A police.hu-n közzétett tájékoztatás szerint május 24-én reggel fél hét körül egy 48 éves nő közlekedett kisteherautóval Szurdokpüspöki irányából, a 21-es számú főútra Hatvan irányába felhajtó forgalmi sávban. Amikor a nő megkezdte az átsorolást a kétsávos főút külső sávjába, akkor az ott közlekedő ismeretlen személy által vezetett jármű hirtelen balra irányt váltott.
Ekkor a belső forgalmi sávban haladó 36 éves férfi az ütközés elkerülése érdekében az autóját balra kormányozta, majd az úttestről a füves sávra letért, sodródni kezdett és a szalagkorlátnak ütközött. Emiatt a nő által vezetett autó a jobb oldali útpadkára lehaladt, majd megpördült. A balesetben nem sérült meg senki, azonban mindkét autóban anyagi kár keletkezett.

Forrás: Police.hu
Az ismeretlen forgalmi rendszámú személygépkocsi a helyszínről megállás nélkül elhajtott, azonban a rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának munkatársai rövid időn belül beazonosították és felkutatták a járművet és annak vezetőjét.
Szemtanúkat keresnek
Az eset körülményeinek tisztázása érdekében a rendőrség kéri, hogy aki látta a történteket, vagy a balesetről menetrögzítő kamera felvétellel rendelkezik jelentkezzen a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Salgótarjáni Alosztályán (Salgótarján, Kossuth út 5.) személyesen, telefonon a 06-32-411-255 hívószám 33-20-as mellékén, vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-810-107 „Telefontanú" zöld számán, továbbá a 112 központi segélyhívó telefonszámon.