Ügyészség

2022.12.02. 11:27

„Felakasztalak benneteket!” - őrjöngött a salgótarjáni sofőr, majd a kamaszokra támadt

Garázdaság és könnyű testi sértés vétségével vádolta meg a Salgótarjáni Járási Ügyészség azt a 49 éves salgótarjáni teherautó-sofőrt, aki két kamaszfiút támadott meg egy zebránál.

Nool

Az ügyészség közleménye szerint a férfi 2021. augusztus 3. napján a kora délutáni órákban autózott Salgótarján belvárosában, amikor az egyik városi középiskola előtti gyalogos-átkelőhelyen a két tizenéves fiú átkelni készült.

Mivel az átkelőhöz érkező egyik autós megállt, hogy átengedje a fiúkat, azok elindultak a zebrán. A másik irányból érkező vádlott későn észlelte őket, hirtelen fékezett, dudált és szitkozódással jelezte nekik a veszélyes közúti helyzetről kialakult véleményét. A két kamasz kérdő kézjellel válaszolt, erre a sofőr a járdán gyalogló sértettek mellett haladva, a lehúzott ablakon keresztül tovább szidalmazta őket.

Mivel a fiatalok figyelmen kívül hagyták a szidalmakat, a sofőr ingerültsége fokozódott. Hogy számon kérje őket, a járművéből kiszállt és kiabálva sietett a járdán sétáló két fiú elé. Egyikőjüket, aki megpróbált elhaladni mellette, elkapta és a mellkasánál fogva ruháját megragadva rángatta, közben mindkettejük felé ordította, hogy „felakasztalak benneteket és megöllek titeket, ha még egyszer ilyet csináltok!”.

Az ijedt gyerekeket ezt követően magukra hagyta és járművével a helyszínről elhajtott.

Az ügyészség az ügyben garázdaság és – mivel az elkapott fiú a bántalmazás következtében felsőtestén könnyű sérüléseket szenvedett, és emiatt kérte a hatóságoktól az elkövető felelősségre vonását is – könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat. Ebben indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével szabjon ki pénzbüntetést a büntetlen előéletű férfivel szemben, valamint fizettesse meg vele a bűnügyi költséget is.

Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság hoz döntést.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában