Lelátó

2022.10.10. 09:31

Botrányos bajnoki Nógrádban: szurkoló fejelte le a focistát, eltört a játékos orra

A Balassagyarmati Járási Ügyészség végrehajtandó börtönbüntetésre tett indítványt azzal az 52 éves szurkolóval szemben, aki a labdarúgó mérkőzés után olyan erővel fejelt meg egy játékost, hogy annak eltört az orra.

Nool

A vádirat szerint tavaly október 24-én Nógrádsipeken megyei III. osztályú bajnoki mérkőzést játszott a nógrádsipeki és a ludányhalászi labdarúgó csapat. A meccs lefújása után a játékosok között szóváltás alakult ki, melyet a hazai csapat egyik tagja megpróbált csitítani. Ekkor az egyik szurkoló odalépett hozzá, és lefejelte.

A szurkolónak azon túl, hogy orrcsont-törést okozott, a nyilvános sportrendezvényen tanúsított kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartásáért is felelnie kell a bíróság előtt. A büntetett előéletű, visszaeső vádlottal szemben a Balassagyarmati Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat, vele szemben börtönbüntetés, közügyektől eltiltás és a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyrendszerében megrendezésre kerülő sportrendezvények látogatásától eltiltás kiszabására, valamint arra tett indítványt, hogy vádlott a közel 23 ezer forint bűnügyi költséget is fizesse meg.

Az ügyészség arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról 1 év 6 hónap börtönbüntetés, 2 év közügyektől eltiltás, valamint 1 év sportrendezvények látogatásától eltiltás kiszabására tett mértékes indítványt a vádiratban.

Mivel a vádlott a bűncselekményt egy korábbi felfüggesztett fogházbüntetés próbaideje alatt követte el, elítélése esetén annak az egy év időtartamú szabadságvesztésnek a végrehajtását is el kell rendelni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában