Vádemelés

2022.06.21. 14:22

Súlyos büntetésekre számíthat a nagylóci visszaeső bűnöző

Egy 52 éves nagylóci férfi ellen emelt vádat az ügyészség, aki nem elég, hogy már többször állt a bíróság előtt, azóta is újabbnál újabb bűncselekményeket követett el.

Nool

Borítóképünk illusztráció!

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A vád szerint a férfi tavaly november 24-én éjszaka befeszítette egy drégelypalánki ingatlanhoz tartozó műhely zárt ajtaját, onnan bemászott a házba és ellopott egy női táskát, benne a ház tulajdonosainak pénztárcáival, személyi okmányaival, bankkártyáival és 80 ezer forint készpénzzel. Nem volt elég neki ez a zsákmány: mielőtt távozott, magához vette a sértettek mobiltelefonjait is – derült ki a Nógrád Megyei Főügyészség közleményéből.

A férfi tavaly december 21-én egy balassagyarmati házba tört be, zsákmánya hasonló volt az előzőhöz:  20 ezer forint készpénzt és egy táskát lopott el, benne a személyi iratokkal, bankkártyával és további 30 ezer forinttal együtt. A férfi a készpénzt megtartotta, a táskát – benne az okmányokkal és bankkártyával – pedig bedobta az egyik szomszéd udvarába.

– Az ügyészség üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, több közokirat egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntettével vádolta meg a férfit, aki különös visszaesőnek számít, mert korábbi végrehajtandó szabadságvesztése kitöltésétől az újabb bűncselekmény elkövetéséig három év még nem telt el, és jelen ügyben is ugyanolyan, vagy hasonló jellegű bűncselekményt követett el – írja a főügyészség. Épp emiatt a jelenleg letartóztatásban lévő férfival szemben az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, közügyektől eltiltását, vagyonelkobzás elrendelését és 73 ezer forint polgári igény megfizettetését indítványozta.

Amennyiben a férfi a bíróság előkészítő ülésén beismeri bűnösségét, úgy várhatóan 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra kell számítania. Ha beigazolódik a bűnössége, akkor a rendkívül magas, 2.107.432 forint bűnügyi költség (a nyomozásban többek között ujjnyomszakértőre, genetikus szakértőre és kárszakértőre is szükség volt a bűnösség bizonyításhoz) megfizetésére is kötelezi majd őt a bíróság. Az ügyben a Balassagyarmati Járásbíróság dönt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában