Bántalmazás, kábítószer-kereskedelem

2022.03.29. 08:26

Kegyetlenül megverte egyik vásárlóját a jobbágyi drogdíler

Önbíráskodás miatt is felelhet az a jobbágyi kábítószer-kereskedő férfi, aki megrugdosta és ököllel is elcsépelte egyik vásárlóját egy vélt tartozás behajtása miatt.

Nool

Forrás: Police.hu

A police.hu közleménye szerint a 31 éves férfi március 27-én délelőtt egy Jobbágyiban található élelmiszerbolt mellett találkozott egyik ismerősével, akit veréssel fenyegetett meg és követelte rajta a korábban részére eladott kábítószer árát. A megfenyegetett vásárló ekkor elszakadt a helyszínről, de a díler autóval követni kezdte, majd mikor utolérte, ruhájánál fogva lerántotta őt a földre és több alkalommal belerúgott, valamint ököllel is megütötte

A sértett könnyű sérülést szenvedett, de tekintettel a bántalmazás módjára a súlyosabb sérülés elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető – derül ki a közleményből.

 

A nyomozás adatai szerint a Jobbágyiból származó elkövető január és március között többször vásárolt kereskedelmi céllal különféle kábítószert, amelyet közel ötven alkalommal értékesített ismerősének. A rendőrök átkutatták a férfi lakását, ahol közel 20 gramm alufóliába csomagolt különböző kábítószergyanús anyagot találtak meg, amit aztán természetesen le is foglaltak.

 

A pásztói nyomozók elfogták és előállították a 31 éves jobbágyi drogdílert, majd önbíráskodás, súlyos testi sértés kísérlet, valamint kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A férfit őrizetbe vették a rendőrök, emellett indítványozták letartóztatását is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában