Hivatás

2022.03.23. 19:50

Gyermekkori álma vált valóra az áldozatsegítésért kitüntetett nógrádi rendőrnőnek

Rangos elismerést vehetett át a közelmúltban az áldozatvédelem területén nyújtott munkájáért Aranyi Helga, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főelőadója és áldozatvédelmi referense, aki hivatásnak éli meg munkáját.

Nagy Orsolya

Aranyi Helga, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt főelőadója és áldozatvédelmi referense

Forrás: NMH

Fotó: H.M.

– Mikor és miért döntött úgy, hogy rendőr lesz? 
– Gyerekkori álmom volt. Még kislány voltam, de már akkor tudtam, hogy egyszer rendőr szeretnék lenni. Középiskolába egészségügyi végzettséget nyújtó intézménybe jártam, ezt követően jelentkeztem a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolába. 
– Milyen feladatokat lát el munkája során? 
– Járőrként kezdtem, aztán sok évvel később úgy hozta a sors, hogy a rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztályára kerültem, ahol sokat tanulhattam kollégáimtól. Sokrétű feladatkört kell ellátnom, de a legfontosabb az áldozatvédelem. Ez a fő tevékenység, de munkatársaimmal rendszeresen járunk például iskolákba, táborokba gyerekeknek foglalkozást tartani, valamint időseknek előadásokat. A tanácsadás is fontos, hiszen az információk birtokában az állampolgárok elkerülhetik az esetleges áldozattá válást. 
– Melyik tevékenység áll Önhöz a legközelebb? 
– Mindegyiket nagyon szeretem. Az idősek például annyira kedvesek, mindig figyelnek, és jó érzés, hogy hasznos tanácsokat adhatok részükre. A gyerekek pedig aranyosak és érdeklődők. Mindez rengeteg energiát ad a számomra, ebből tudok töltekezni, ráadásul így hasznosnak is érzem magam. A kitelepüléseket is kedvelem, hiszen sokan érkeznek az információs pulthoz, és a tapasztalat azt mutatja, hogy legtöbbször meg is fogadják a tanácsokat az állampolgárok. 

Tiszta szívvel végzi a munkáját

– Mit jelent Ön számára ez a szakma? 
– Hivatásnak élem meg a munkámat. Ezt másként nem is lehetne csinálni. Szerencsés vagyok, hogy olyan foglalkozásom van, amelyet tiszta szívvel végezhetek. 
– Hogyan tudja a munkát és a családot összeegyeztetni? 
– Két gyermekem van, egy lány és egy fiú, akik még iskolába járnak. Abban nőttek fel, hogy az anyukájuk rendőr, és úgy érzem, hogy büszkék rám. Érdeklődők és elfogadják mindazt, ami a hivatásommal jár. Például jártunk már az iskolájukban is órát tartani, és nagy örömmel vártak minket. Ez jó érzéssel tölt el. 
– Nemrégiben elismerést vehetett át az áldozatsegítés terén nyújtott kimagasló szakmai tevékenységéért… 
– Igen, Victima Protector díjat vehettem át, amely hatalmas megtiszteltetés. Hálás vagyok, hogy azok között lehetek, akik megkapták ezt az elismerést. Mérhetetlen öröm volt a számomra, és nagyon boldog vagyok, hogy rám gondoltak. 

A Victima Protector díjat vehette át
Forrás: Beküldött

– Mi a tapasztalat? Mennyire élnek az áldozatok a rendőri segítségnyújtás lehetőségével? 
– Minden eset más és más. Fontos azonban, hogy a rendőrség munkatársai már a kezdetekkor hogyan viszonyulnak a bűncselekmények áldozataihoz is. Természetesen mindenkinek igyekszünk segíteni, és tájékoztatást nyújtunk arról, hogy milyen lehetőségeket, szolgáltatásokat vehetnek igénybe. Salgótarjánban a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságon Áldozatsegítő Pont, a kormányhivatalban pedig áldozatsegítő szolgálat működik. Mindkét helyszínen szakemberektől, az élethelyzetükhöz mérten személyre szabottan kaphatnak segítséget az érintettek. 
– Mivel tölti szívesen a szabadidejét? 
– Amikor nem dolgozom, minden időmet a gyermekeim töltik ki. Sok közös programot szervezünk, hogy minél több időt együtt lehessünk, ugyanígy a családom többi tagjával is. 
– Milyen tervei vannak a jövőt illetően? 
– Nagyon jól érzem magam a jelenlegi beosztásomban. Ennek ellenére igyekszem még tovább fejlődni, ezért a jövőben törekszem arra, hogy bővebb ismereteket szerezzek. Emellett továbbra is fontos, hogy minél több embernek segíthessek.

Végigjárta a ranglétrát, jó szívvel gondol vissza járőrségére - Aranyi Helga 2001 nyarán szerelt fel és 2007-ig a Bátonyterenyei Rendőrkapitányságon dolgozott járőrként. Az itt töltött évek elmondása szerint nagyon meghatározók az életében, hiszen rengeteget tanult és fejlődött. Jó szívvel gondol vissza azokra az évekre. Később a Salgótarjáni Rendőrkapitányság közrendvédelmi és határrendészeti osztályán tevékenykedett, majd megszülettek gyermekei. Jelenleg a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztályán dolgozik. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában