Segítség

2022.01.02. 06:50

Áldozatsegítő Pont várja a bajbajutottakat Salgótarjánban

Jogi tanácsadásban és lelki támogatásban, hivatalos dokumentumok kitöltésében és számos egyéb ügyben segíti az áldozatokat a közelmúltban nyitott iroda a megyeszékhelyen.

Nagy Orsolya

A krízishelyzetbe kerülők segítséget kapnak

Forrás: Pexels

Áldozatsegítő központokat alakít ki a Varga Judit miniszter által vezetett Igazságügyi Minisztérium országszerte azzal a céllal, hogy a bűncselekmények és a tulajdon elleni szabálysértések áldozatait segítse abban, hogy minden információt megtudjanak arról, milyen lehetőségeik és jogaik vannak a kialakult nehéz helyzetükben. 

Nógrád megyében jelenleg Áldozatsegítő Pont működik, amely dr. Somssich Gabriella rendőr dandártábornok, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és az Igazságügyi Minisztérium közös együttműködése által jöhetett létre. A közeljövőben szűkebb hazánkban is tervezik központtá bővíteni az irodát. 

Medve Judit nyugalmazott rendőr alezredes és a Salgótarjáni Áldozatsegítő Pont vezetője elmondta, hogy örömmel vállalta a felkérést, hiszen az elmúlt 40 éves rendőri pályáján szerzett tapasztalataival hasznos segítséget nyújthat az áldozatok számára. 

– Hozzávetőleg két hónappal ezelőtt nyitottunk meg. Ezalatt a rövid idő alatt is számos áldozattal vettem fel a kapcsolatot, és a jogszabályok által biztosított keretek között adtam tanácsot, segítséget számukra személyesen vagy telefonon. Az ügyfeleket tekintve nők és férfiak egyaránt bizalommal fordulnak hozzám, a korosztályt illetően többségében középkorúak keresik fel az Áldozatsegítő Pontot, de a fiatalok is egyre nyitottabbak ezen a téren – közölte Medve Judit. 
Hozzátette: a legtöbb a vagyon elleni bűncselekmény, így sokan leginkább ebben a kérdésben szeretnének választ kapni, vagy az anyagi károkat kompenzálni. A jogsértés típusától, valamint a kialakult körülményektől teszi függővé a vonatkozó szabályozás az ilyen jellegű segítséget. Ha például valaki krízishelyzetbe kerül a bűncselekmény következtében, akkor azonnali pénzügyi segítséget is kaphat. Ilyen szituáció például, ha valaki lopás vagy rablás következtében nem tudja megvásárolni a számára szükséges gyógyszereket. 

Medve Judit, a Salgótarjáni Áldozatsegítő Pont vezetője örömmel vállalta a felkérést 
Forrás: Hüvösi Csaba / NMH

Medve Judit arra is kitért, hogy a munkája során igyekszik minden olyan információt és tájékoztatást megadni az adott személynek, ami a konkrét esetben jelentőséggel bír, hiszen sokan nem ismerik a vonatkozó jogszabályokat, nem jártasak a büntetőeljárás menetében. Az Áldozatsegítő Ponton személyre szabottan kaphatnak támogatást a sértettek. 
Ezen túlmenően a szükséges nyomtatványok kitöltésében, de akár pszichológiai tanácsadásban is segítséget kaphatnak a rászorulók, hiszen sokakat lelkileg is megvisel, amikor bűncselekmény áldozatává válnak. 

Az iroda vezetője példaként említette, hogy nemrégiben egy zaklatási ügy kapcsán segítettek abban, hogy az áldozatot úgynevezett védett szálláson helyezzék el, ahol biztonságban lehet és nem kell félnie az őt fenyegetőktől. 

A lakosság, illetve az érintettek részéről pozitív visszajelzések érkeztek, szükségesnek tartják a szolgálat működését. 

Mindazok a rászorulók, akik valamilyen oknál fogva nem tudják megfelelően érvényesíteni érdekeiket, nem rendelkeznek kellő ismerettel az adott kérdéskörben, vagy nincs lehetőségük ügyvédhez fordulni, számukra az is támogatást biztosíthat, ha telefonon vagy személyesen beszélhetnek az Áldozatsegítő Pont munkatársával. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában