felelőtlenség

2021.10.13. 11:10

Balesetet okozott, majd nem akart mentőt hívni sérült utasaihoz egy férfi Kisbágyonban

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt az ellen a férfi ellen, aki a megengedett sebességet túllépve okozott közlekedési balesetet, és még segítséget sem nyújtott a kocsijában szállított kiskorú sérülteknek.

Nool

Forrás: shutterstock

Fotó: Shutterstock

A vádlott január 24-én a kora esti órákban, három utast szállítva vezette autóját Kisbágyonban. A megengedettet jelentősen meghaladó, egyben az útviszonyokhoz képest is lényegesen eltúlzott, mintegy 95-100 kilométer/óra sebességgel közlekedett, ezért egy kanyarban az lesodródott az úttestről, és a vízelvezető árok falának ütközött.

A baleset következtében a gépkocsiban utazó két kiskorú lány megsérült, egyiküknek a homlokcsontja és a bal oldali szemgödre is eltörött, a másik kiskorú utas pedig könnyebb, zúzódásos sérüléseket szenvedett.

Bár a baleset következtében a lányok jól látható, vérző sérüléseket szenvedtek, és több jármű is megállt az árokba csúszott autó mellett segítséget nyújtani, az autót vezető férfi a felajánlásokat elutasította, a sérülést szenvedett utasaihoz mentőt nem hívott, így nem nyújtott tőle elvárható segítséget az általa előidézett baleset következtében megsérült utasainak.

A két sérült lányt végül egy időközben a helyszínre érkező személy szállította kórházba, ahol sérüléseiket ellátták.

A büntetlen előéletű férfivel szemben a Balassagyarmati Járási Ügyészég közúti baleset okozása és két rendbeli, a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádtat, vele szemben halmazati büntetésként felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását és a járművezetéstől való eltiltását indítványozta.

Az ügyben elsőfokon a Pásztói Járásbíróság dönt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában