eljárás

2021.09.27. 10:20

Szexre kényszerítette munkásait a salgótarjáni rabszolgatartó

A Nógrád Megyei Főügyészség emberkereskedelem bűntette és más súlyos bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a 22 éves salgótarjáni férfival szemben, aki embertelen körülmények között tartva munkásokat foglalkoztatott otthonában.

Forrás: Nógrád Megyi Főügyészség

A Nógrád Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi 2018 és 2020 között ház körüli munkák, valamint építőipari munkavégzés ellátása végett kiszolgáltatott helyzetű embereket csábított dorogházi birtokára, azt ígérve, hogy munkájukért fizetést, szállást és élelmezést kapnak. Nemcsak toborozta az embereket, volt, hogy 70.000 forintért vásárolt meg egy ismeretlenül maradt személytől egy gondnokság alatt álló férfit, akit szintén dolgoztatott.

A sértetteket a nyári konyhában, vagy az udvaron álló működésképtelen gépkocsiban szállásolta el, élelmet alig kaptak és a házban található fürdőszobát és illemhelyet sem használhatták. Csak a vádlott engedélyével hagyhatták el a birtokot, és amikor ezt egyikük megszegte, a vádlott hátrakötözött kezekkel, lánccal kikötötte őt.

Fotó: Nógrád Megyi Főügyészség

Amikor a vádlott tudatmódosító szerek hatása alatt nem tudott aludni, az egyik sértettet is felébresztette és arra kényszerítette, hogy vele éjszakázzon.

A vádlott egy nőt is rábírt arra, hogy nála éljen. A nőt, érkezését követően, a vádlott utasítására az egyik dolgozó megerőszakolta, ezután a vádlott egy másik dolgozóját is kényszerítette arra, hogy a nővel szexuális kapcsolatot létesítsen.

A vádlott ezen felül az általa dolgoztatott sértettek nevére gépjárműveket vásárolt, hogy tulajdonszerzési illetéket ne kelljen fizetnie.

A sértettek egy része végül meg tudott szökni, beszámolóik alapján indult meg a büntetőeljárás a férfi ellen, akit a Nógrád Megyei Főügyészség emberkereskedelem bűntettével, nemi erkölcs elleni bűncselekményekkel, személyi szabadság megsértésével és közokirat-hamisítással vádol.

A főügyészség a Balassagyarmati Törvényszékre benyújtott vádiratában fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására, vagyonelkobzás alkalmazására, valamint arra tett indítványt, hogy a – letartóztatásban lévő – vádlott 477.490 forint bűnügyi költséget is fizessen meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában