rendőrkézen

2021.06.29. 10:07

A rendőrség felrobbantásával fenyegetőzött a verebélyi férfi – most elrendelték a letartóztatását

A Salgótarjáni Járási Ügyészség indítványa alapján a Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a 20 éves férfinek a letartóztatását, aki három ízben szegte meg a bűnügyi felügyelet szabályait.

A Nógrád Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya több rendbeli, üzletszerűen elkövetett lopás, és közveszéllyel fenyegetés miatt folytat nyomozást az ügy 20 éves, Mátraverebélyben élő gyanúsítottja ellen.

A férfi 2020. november 27-én este egy nyilvános telefonfülkéből felhívta a 112-es segélyhívó számot, és azt közölte, hogy fel fogja robbantani a rendőrséget. A kezelő kérdésére, hogy hogy hívják, nem válaszolt, hanem bontotta a vonalat. Közlése alkalmas volt a köznyugalom megzavarására, és azt a látszatot keltette, hogy közveszéllyel járó esemény fenyeget.

Március 10-én reggel egy mátraverebélyi lakóház udvaráról ellopott egy talicskát, de a sértett tetten érte, majd még aznap délután egy másik mátraverebélyi ház ajtaját befeszítette, és onnan több doboz sört és energiaitalt, valamint 2 kilogramm kávét tulajdonított el.

A Salgótarjáni Járásbíróság a márciusi cselekményei után elrendelte a férfi bűnügyi felügyeletét (házi őrizetét). Előírta, hogy a bejelentett lakóhelyét engedély nélkül nem hagyhatja el, és elrendelte, hogy a bűnügyi felügyeletet a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrizze a rendőrség.

A férfi a bűnügyi felügyelet szabályait júniusig kétszer megszegte, emiatt a Salgótarjáni Járásbíróság 100.000 Ft rendbírsággal sújtotta. Ez sem tartotta azonban vissza az újabb szabályszegéstől, 2021. június 12-én késő este Mátraverebélyben egy segédmotoros kerékpár utasaként motorozott.

A nyomozó hatóság ekkor a bűnügyi felügyelet ismételt megszegése miatt őrizetbe vette, majd a Salgótarjáni Járási Ügyészség indítványozta a terhelt letartóztatásának elrendelését. Az ügyészi indítvánnyal egyetértve a nyomozási bíró elrendelte a letartóztatást.

Borítóképünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik