lezárt ügy

2021.02.25. 09:57

Jóvátette bűnét: nem vonja felelősségre a bíróság a volt barátnőjét zaklató tarjáni férfit

A Salgótarjáni Járási Ügyészség az eredményesen végződött közvetítői eljárás után megszüntette a magánlaksértés miatti büntetőeljárást azzal a férfivel szemben, aki rátörte volt barátnőjére a lakása ajtaját.

Nool

Forrás: shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Nógrád Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint Salgótarjáni Rendőrkapitányság folytatott nyomozást az ellen a 31 éves férfi ellen, aki 2020. augusztus 21-én kora reggel megjelent a volt barátnője salgótarjáni lakásánál, mert szerette volna, ha a sértettel kibékülnek. A nő harmadik emeleti lakásának ajtaján kopogni, majd dörömbölni kezdett, de a sértett nem engedte be, ezért a kulcsra zárt bejárati ajtót benyomta és bement a lakásba. Ott könyörögni kezdett a nőnek, hogy állítsák helyre a kapcsolatukat, de miután a sértett ettől elzárkózott, elhagyta a lakást.

Az ajtó megrongálásával okozott 10.000 Ft kárt a férfi később önként megtérítette.

A Salgótarjáni Járási Ügyészség a magánlaksértés miatt indult ügyet közvetítői eljárásra utalta, miután a férfi kihallgatása során a bűncselekmény elkövetését beismerte és megbánta.

A közvetítői eljárás eredményesen zárult, a gyanúsított a bűncselekmény káros következményeit a sértettel kötött megállapodásban jóváhagyott módon jóvátette, bocsánatot kért, amit a sértett elfogadott és kijelentette hogy az ügyet lezártnak tekinti.

Az ügyészség ezért a férfivel szemben a büntetőeljárás megszüntetéséről határozott. Ezzel a sértett rövid idő alatt érdemi jóvátételt kapott, a gyanúsított elkerülhette a büntetőjogi felelősségre vonást, és a bíróság is tehermentesítésre került, miután az eljárás ügyészi intézkedéssel lezárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában