2021.01.14. 10:05
A havas úttest miatt ütközött villanyoszlopnak egy autós Ludányhalásziban
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki tájékoztatása szerint, az elmúlt három nap során négy anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén és három ittas járművezetővel szemben intézkedtek.
Forrás: police.hu
Ahogy arról korábban beszámoltunk, villanyoszlopnak ütközött egy autó szerda reggel Ludányhalásziban. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság legfrissebb tájékoztatása szerint a Rákóczi úton Szécsény irányába haladt január 13-án 7 óra körül egy 47 éves férfi személygépkocsijával a havas, csúszós felületű úttesten a járművel megcsúszott és a menetirány szerinti baloldalon az útpadkán lévő beton villanyoszlopnak, majd az ott parkoló gépkocsinak ütközött.
Ennek következtében a villanyoszlop megrongálódott, a vezeték elszakadt, amely egy ott közlekedő tehergépkocsi tetőcsomagtartójába akadt. A balesetben nem sérült meg senki, a két személygépkocsiban anyagi kár keletkezett.

Az elmúlt három nap során további három anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén és három ittas járművezetővel szemben intézkedtek a megye rendőrei.