Rendőrkézen

2020.11.02. 11:30

Bíróság előtt felelnek a salgótarjáni tojásdobálók

A Balassagyarmati Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság és közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat négy Nógrád megyei fiatallal szemben, akik tojásokat vásároltak azért, hogy autóba ülve a járókelőket azokkal megdobálják.

Forrás: shutterstock

A vád szerint a három felnőtt és egy fiatalkorú elkövető egy bevásárlóközpontban tojásokat vásárolt azért, hogy autóba ülve a járókelőket azzal megdobálják.

2019. október 30. és november 17. között legalább négy alkalommal Salgótarján városközpontjából elindulva – 20-30 tojással felszerelkezve – a mozgó járműből több járókelőt is megdobáltak.

2019. november 17-én a tojásvásárlást követően Mátraszelére mentek, ahol egy véletlenszerűen kiválasztott ház előtt megállva az egyikük oda bekiabált, mire az ott lakó férfi kijött, akit ekkor egyikük egy tojással célba vett, de a falat találta el. A férfi a dobálózástól megijedve gázpisztolyával a levegőbe lőtt, így a vádlottak a helyszínről elmenekültek. Útközben azonban meggondolták magukat, visszafordultak, majd bosszúból egy kővel a ház ablakát betörték.

Még ugyanezen a napon több településen is áthajtva házakat és gyalogosan közlekedőket dobáltak meg tojásokkal. Egyik alkalommal pedig a Mátraszele és Kazár közötti útszakaszon közlekedő kerékpárost egy ismeretlen tárggyal egyikük hátba dobta, míg a következő napon társával az ablakon kinyúlva meglökte őt. A kerékpáros a lökés hatására egyensúlyát vesztette, de nem esett el.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség a fiatalkorú vádlottal szemben pártfogó felügyelet elrendelése mellett próbára bocsátást, egyik felnőtt társával szemben közérdekű munka kiszabását, míg a közlekedési bűncselekményt is megvalósító vádlottakkal szemben felfüggesztett börtön kiszabását indítványozta vádiratában.

Forrás: Nógrád Megyei Főügyészség

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában