őrség

2020.10.03. 10:10

Eddig Nógrád megyében kellett a legtöbbször intézkedniük az iskolaőröknek

Kedvező volt az iskolaőrök fogadtatása mind a pedagógusok, mind a diákok részéről az első hónap tapasztalatai alapján – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.

Nool

Az iskolaőröknek köszönhetően nyugodtabb légkörben folyik az oktatás

Forrás: NMH

Fotó: Illusztráció

A közleményben azt írták, hogy szeptember 1. és 30. között 206 esetben volt szükség az iskolaőrök intézkedésére, elsősorban bűnmegelőzési célú figyelemfelhívásra. Testi kényszert kétszer kellett alkalmazniuk, egyéb kényszerítő eszköz alkalmazására nem volt szükség.

A legtöbb intézkedés Nógrád megyében történt, összesen 50 alkalommal avatkoztak be, második a listán Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 32 intézkedéssel.

Az iskolaőrök alapvetően segítőként vesznek részt az intézmények életében a tanítási idő alatt, munkájuk jellemzően bűnmegelőzési természetű: céljuk a belső rend fenntartása, az iskolai erőszak megelőzése. Kényszerítő eszközöket csak legvégső esetben használhatnak, ha saját vagy másvalaki élete, testi épsége veszélybe kerül – emlékeztettek.

Hozzátették: a rendőrség kapcsolatot tart az oktatási intézményekkel, és kiemelt feladatként kezeli az iskolaőrök utánképzését.

Hatást gyakorolnak a nehezen kezelhető diákokra

Ahogy arról korábban beszámoltunk, szeptembertől iskolaőrök vigyáznak azon intézmények belső rendjére, amelyek vezetői ezt kérték. Szűkebb hazánkban huszonegy általános iskolában és a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum mind a nyolc tagintézményében figyelnek a fegyelemre. Az intézményvezetők elmondása szerint már a puszta jelenlétükkel is hatást gyakorolnak a renitens tanulókra. A szülők és a pedagógusok is egyértelműen pozitívnak és eredményesnek látják az iskolaőrök munkáját.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában