ügyészség

2020.10.02. 12:21

Állatkínzás miatt kerülhet börtönbe egy Nógrád megyei ex-állatorvos

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádiratában végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta azzal az egykori állatorvossal szemben, aki olyan méltatlan körülmények között tartotta haszonállatait, hogy azok nagy része lesoványodott, megbetegedett, sőt több el is pusztult.

Nool

Forrás: Shutterstock

A vád szerint a Nógrád megyei férfi februárban állattartó telephelyén több mint száz haszonállatot, köztük szamarakat, juhokat és mangalica sertéseket tartott. A telep az állatok tartására nem volt alkalmas, a területet ugyanis szemét és állati csontmaradványok borították, emellett az állatoknak takarmány, kiszolgáló épület, illetve szélvédett, száraz pihenőhely sem volt.

A vádlott harminckilenc szamarat és közel ötven, különböző fajtájú juhot tartott, melyek gondozására, ellátására és állatorvosi vizsgálatára nem fordított kellő figyelmet, megfelelő mennyiségű és minőségű takarmányt, vizet nem kaptak. Mivel a szamarak patájának megfelelő ápolása is elmaradt, ez olyan mértékű ízületi elváltozást eredményezett, hogy a szamarak járásképtelenné váltak, közülük hét el is pusztult. A szükséges gondozás elmulasztása miatt több juh is rühös lett, rendszeres nyírásuk, körmölésük szintén nem történt meg.

Bár a hatóság erre felszólította, a vádlott az állattetemeket sem szállíttatta el, ezzel pedig a még élő jószágokat fertőzésveszélynek tette ki.

Annak ellenére, hogy a hatóság 2018-ban a sertéstartástól már eltiltotta a vádlottat, több mangalicát is tartott egy fémhálóval elkerített részen, melyből éles drótdarabok álltak ki, mely miatt fennállt annak veszélye, hogy az állatok megsérülhetnek. A vádlott a sertéseket olyan területen tartotta, melyet mély iszap borított, száraz pihenőhelyük nekik sem volt.

Ezek a tartási körülmények, a megfelelő ápolás és gondozás elmaradása az állatoknak különös szenvedést okozott, több állat egészségkárosodást szenvedett vagy elpusztult.

Az egykori állatorvos vádlott kamarai tagságát a Magyar Állatorvosi Kamara 2016-ban felfüggesztette, az állategészségügyi szolgáltatói engedélyét bevonta.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség a korábban már állatkínzás miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt vádlottal szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vádiratában. Indítványt tett a vádlottal szemben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtásának elrendelésére és az állatorvosi tevékenység gyakorlásától végleges hatállyal történő eltiltására, valamint a 258.175 Ft összegű bűnügyi költség megfizetésére kötelezésére is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában