Vízmérők

2019.01.04. 11:30

Hidegebbre fordult az idő, gondot okozhat a fagy

Beköszöntött az igazi téli időjárás, minden éjszaka fagypont alá esik a hőmérséklet, sokfelé, főleg az árnyékos és a magasabban fekvő területeken nap közben sem emelkedik nulla fok fölé.

P. B.

A kerti csapok ronggyal való becsavarása is segít

Forrás: Nógrád Megyei Hírlap

Fotó: Hüvösi Csaba

Ilyenkor – ha eddig még nem tettük volna – megtehetünk még néhány lépést házunk táján a hideg hatásainak kivédésére. Ezen óvintézkedések nélkül az ivóvízmérő óránkat károsodás érheti ebben a hidegben, amelynek helyreállítása nem kis költségekkel jár. Az Északmagyarországi Regionális Vízmű szerint fokozott elővigyázatossággal a károk és a bosszúságok elkerülhetőek és ehhez hasznos tanácsokkal is szolgálnak fogyasztóiknak, amelyeket érdemes megfogadni. Mint megtudtuk, érdemes rendszeresen megvizsgálni, hogy nincs-e víz az aknában, illetve ellenőrizzük rendszeresen az aknafedlap illeszkedését, megfelelő zárását is.

Sokat segít, ha hungarocell lapokkal szigeteljük a vízóraaknát

A fedlap belső felületét az akna nyílásánál megfelelő szigeteléssel (pl.: hungarocellel) lássuk el, a szigetelés az akna mennyezetére is javasolt. Az ivóvízmérő műanyag fedelét tartsuk lehajtott állapotban az elfagyás elkerülése érdekében. Ha az ivóvízmérő, illetve a csövek a talajszinttől egy méternél kisebb távolságra vannak, ajánlatos külön hőszigetelésről gondoskodnunk. Hőszigetelő anyaggal vagy műanyag fóliával fedjük be az ivóvízmérőt úgy, hogy az könnyedén eltávolítható legyen a leolvasáskor.

Mint írják, nemcsak az aknákban, hanem a pincékben is ki vannak téve a fagyveszélynek az ivóvízmérők. Ebben az esetben mindenképp ügyeljünk arra, hogy a téli hónapokra bezárjuk az ablakokat, illetve ahol kell, kicseréljük a törött üveget. Az ÉRV közleményéből azt is megtdtuk, hogy a lakótelepi házakban az ivóvízmérő fagy elleni védelme a lakóközösség feladata.

Mi a teendő, ha elkéstünk és elfagytak a vezetékek? Ha ez történt, kérjük szakember segítségét, és ne fogjunk hozzá nyílt lánggal az olvasztáshoz!

A tél és a tartós fagyok elmúltával mindenképp célszerű megvizsgálnunk az ivóvízmérő-akna állapotát, különösen a hétvégi házakban. A kerti csapokat csak akkor ajánlatos üzembe helyezni, amikor már nem várhatóak fagyos éjszakák, hiszen a hideg jelentősen károsíthatja a szerkezeteket.

A cég szakemberei gyors és egyszerű technikát javasolnak az állapotellenőrzésre és a hálózat tesztelésére: zárjuk el gondosan valamennyi vízvételi hely kifolyószerelvényét és nézzük meg a vízmérőt. Ha a legkisebb csillagkerék mégis pörög, valahol szivárgás lehet a hálózaton, ezért érdemes szakemberrel átnézetni a rendszert. Keressük meg a baj forrását és javíttassuk meg a hibás szerelvényt vagy vezetéket. Emellett a szakemberek azt tanácsolják, hogy ajánlatos legalább havonta egy alkalommal ellenőriznünk az ivóvízmérő-aknát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában