Rongálás

2018.08.31. 09:40

Még mindig keresik a dolinkai vandálokat: botrány, mit műveltek

Három hónapja nem tudni, kik dúlták fel a Dolinka nyugalmát.

nool.hu

Így néztek ki a filagóriák az eset után, Fotó: Niederland Dávid

Sokakat felháborított, ami a Dolinkán történt: ismeretlenek törtek-zúztak a pihenőparkban, összetörték a frissen felújított filagóriákat is májusban.

A rendőrség azonnal nyomozni kezdett, és a lakosság segítségét is kérte. A Nool megtudta: eddig nem vezetett eredményre egyik szál sem, vagyis továbbra is várja szemtanúk jelentkezését a hatóság. Mint azt Kiss Gábor szóvivőtől megtudtuk, még mindig ismeretlen személy ellen folyik a büntetőeljárás, mert valaki két kerti filagóriát megrongált, azok tetőszerkezetét tartó gerendákat pedig a talapzatból kimozgatta és eltörte.

Így néztek ki a filagóriák az eset után, Fotó: Niederland Dávid

A rendőrség kéri, hogy azok, akik a rongálást látták, vagy az ismeretlen elkövetőről információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Salgótarjáni Rendőrkapitányságon (Kossuth út 5.), vagy hívják a tevékenység-irányítási központját a 06-32-312-148-as telefonszámon, esetleg tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 112-es központi segélyhívón.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában