Nool.hu videó

2023.11.07. 16:18

Átadta első felújított nógrádi bankfiókját az MBH Balassagyarmaton (videó)

Átadták a Magyar Bankholding Zrt. (MBH Bank) első teljesen átalakított nógrádi bankfiókját kedden Balassagyarmaton. A megnyitón részt vett a balassagyarmati származású dr. Barna Zsolt elnök-vezérigazgató is.

Lászlók Judit

Az ünnepélyes átadón Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere mondott köszöntőt

Forrás: Nool

Fotó: Vendel Lajos

Az MBH megújult bankfiókjának ünnepélyes átadóján Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere mondott köszöntőt. Méltatta a kormány azon célkitűzését, hogy bizonyos stratégiai szektorokban – köztük a bankszektorban is – a magyar tulajdon erősítésével próbálják meg az eltorzult piaci viszonyokat megváltoztatni. 

– Legalább Széchenyi óta tudjuk, hogy nemzeti tulajdonú bankok nélkül nincs gazdasági felemelkedés – hangsúlyozta a polgármester, aki örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a bank fiókot nyitott Balassagyarmaton. Hozzáfűzte, korábban a város bankszámla-kezelési feladatainak ellátását szigorú szempontok alapján sikerült elnyernie a pénzintézetnek, ami komoly megtakarítást jelent az önkormányzatnak.

Jelentős erőt képvisel a magyar pénz- és tőkepiacon

Ezt követően a balassagyarmati származású dr. Barna Zsolt, az MBH Bank elnök-vezérigazgatója tartotta meg köszöntőjét. 

– Ennek a fióknak a megnyitása különösen kedves számomra, hiszen a szülővárosomban történik – fogalmazott dr. Barna Zsolt. Hozzátette: – Az elmúlt két és fél év meglehetősen tartalmas és rendkívül sikeres volt az MBH életében. Május elsejével megalakult az MBH Bank, Magyarország új, univerzális nagybankja, amely 11 ezer milliárd forintos mérlegfőösszegével, több mint kétmillió ügyfelével egy nagyon jelentős erőt képvisel a magyar pénz- és tőke piacon.

Kiemelte, a bank az úgynevezett a corporate üzletágban a legerősebb az országban, illetve piacvezető az agrárhitelezésben és a lízingtevékenységben is. Megemlítette továbbá, hogy a minap adták át új befektetési bankjukat is. 

– Több erősségünk mellett az egyik nagy előnyünk, hogy fiókjaink országos lefedettséggel bírnak. Mi vagyunk a legtöbb fiókkal rendelkező kereskedelmi bank Magyarországon, közel ötszáz fiókunk van – fogalmazott az elnök-vezérigazgató. Elmondása szerint 2025 végéig minden fiókjukat felújítják, és megpróbálják az ügyfeleik számára a létező legjobb banki szolgáltatásokat nyújtani. Nem csak külsőleg újulnak meg, hanem folyamataikban és technológiákban is; erre példa a balassagyarmati bankfiók is. 

Dr. Barna Zsolt (balra), az MBH Bank elnök-vezérigazgatója és Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere
Fotó: Vendel Lajos / Forrás: Nool

Junior Digitális Programot indítottak

Dr. Barna Zsolt beszédének végén bejelentette, hogy a Skool civil szervezettel együttműködve elindítják az MBH Junior Digitális Programot, amelyen keresztül szeretnék minél több fiatalnak megmutatni, hogy a technológiai és a pénzügyi szektor mindenki számára elérhető karrierlehetőségeket kínál, valamint inspirálni és bátorítani akarják a gyerekeket a technológia alkotó használatára. A program első bemutatóját a megnyitót követően a Balassagyarmati Dózsa György Általános Iskolában tartották. A diákok játékos formában ismerkedhettek meg a legújabb technológiai trendekkel és tanulhattak a biztonságos digitális pénzügyekről. 

Naponta közel százötven ügyfelet szolgálhat ki

A felújított, 256 négyzetméteres balassagyarmati bankfiók 11 banki alkalmazott segítségével közel 150 ügyfelet szolgál majd ki naponta. A munkálatok során a teljes ügyfélteret felújították, valamint az ügyintézés gyorsítása érdekében újabb területeket vontak be az ügyfélkiszolgálásba. Balassagyarmat mellett több településen – többek között Miskolcon, Pannonhalmán, Szegeden és Győrben – adtak át új vagy felújított bankfiókokat, és további négy teljesen átalakított fiók várja majd ügyfeleit országszerte még idén.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!