Celeb

2024.04.03. 17:06

A Fekete Vonat egykori sztárja a feleségén torolná meg sérelmeit

Fehér Tibor, a közönség által Beat néven ismert rapper a hosszú hajléktalanság és a romló sorsa miatt felgyülemlett frusztrációját most volt feleségére vezeti vissza, annak ellenére, hogy ő hagyta el őt.

Nool.hu

Beat karrierje kezdetben szépen ívelt felfelé egészen addig, amíg a Fekete Vonat húsz évvel ezelőtti felbomlása bekövetkezett. Míg Mohamed Fatima és L.L. Junior szóló karrierbe vágtak, Beat bevallása szerint is inkább bulizott, mint dolgozott. Ennek sajnos súlyos következményei lettek: évtizedekre eltűnt a zenei színtérről, s alkalmi munkákból próbált megélni. Aztán tavaly januárban jött a visszatérő koncertjük, amely szakmailag hatalmas siker volt, de anyagilag teljes csőd. A várt bevétel nem érkezett meg, és ez az esemény indította el a zenészt a lejtőn – tudhatjuk meg a Ripost cikkéből.

Beat, még a visszatérő koncert előtt szakított huszonöt évig tartó kapcsolatával, mert azt hitte, a sok milliós gázsiból új életet kezdhet. Azonban a koncert után a Sport Aréna kapujában egyedül, pénz és munka nélkül találta magát, és hamarosan az utcára került. A viszonya volt feleségével romlott, és nyilvános üzengetésekbe kezdtek. Nemrégiben megtudta, hogy a volt felesége újra szerelmes lett, és közösségi oldalán fenyegető üzeneteket tett közzé. Az aggodalomra ad okot, hogy ez már komoly fenyegetéssé válhatott. 

Beat a Facebook-oldalára tette ki a fenyegetést (Fotó: Beat / Facebook) 

A helyzet még súlyosabb lett, amikor a zenész a fiát is megfenyegette egy hasonló bejelentésben, ami miatt aggódni kezdtek a családban.

Az anyja, a húga és a húgának a kislánya maradtak otthon, amióta eljöttem. Ez a fiú nem megvédi őket, hanem meglopja, kárt okoz, nyugtalanságot

 – ordította Beat, aki hozzátette: 

Minden nap oda fogok menni és ellenőrizni a lakást, hiába nem lakok ott. Oda megyek, akárhányszor ott talállak, szétváglak!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában