Fájdalmak

2022.08.18. 21:06

A taxiból kiszállva csuklott össze Gáspár Bea, Győzike imádkozik érte

Győzike imádkozik, hogy minél előbb felépüljön Bea asszony.

Nool

Gáspár Győző aggódik feleségéért

Forrás: TV2

Mint arról korábban beszámoltunk szörnyű fájdalmakkal küzd Gáspár Bea, akinek egy véletlen mozdulat után becsípődött a dereka és azonnali kórházi ápolásra szorult. 

Mint kiderült Gáspár Bea a Hal a tortán forgatásáról hazaérve, a taxiból kiszállva csuklott össze. A közeli étterem dolgozói siettek a segítségére, és értesítették Győzikét, aki bevitte a Péterfy kórházba - íjra a Bors a Blikket szemlézve. 

Régi barátunk, dr. Ursu Miklós megvizsgált. Kiderült, hogy idegbecsípődésem van, kaptam gyulladáscsökkentő gyógyszert és infúziót, amire továbbra is naponta be kell járnom a kórházba. Még most is nagy fájdalmaim vannak, nehezen mozgok. A lábamat sem tudom felemelni, ezért az orvosom arra gyanakszik, hogy talán gerincsérvem van. Ma megyek MRI-vizsgálatra, ott majd kiderül

– nyilatkozta a lapnak Bea. Győzike még sosem látta ennyire szenvedni a feleségét.

– Ott virrasztottam mellette, ameddig csak kellett, ő pedig olyan szépet mondott nekem, amit az elmúlt harminc évben még soha. Ahogy ott feküdt az ágyon, megfogta a kezem, a szemembe nézett, majd azt mondta: „Győzikém, most jöttem rá, hogy az életben igazán csak rád számíthatok! Ha baj van, csak te vagy itt, hogy segíts nekem!” Nagyon meghatódtam ettől. Azóta is csak azért imádkozom, hogy Beával minden rendben legyen, hamar helyre jöjjön – mondta a lapnak a showman.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!