gyász

2021.10.30. 08:46

Elhunyt Oszter Sándor

Az Origo tudósítása szerint szívinfarktust kapott és meghalt Oszter Sándor. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész 73 éves volt.

A portál szerint Oszter Sándor halálát felesége közölte a Facebook-oldalán:

„Ma kilenckor meghalt a férjem szívinfarktusban, vége az életemnek.” – írta Donatella Failoni zongoraművész. Oszter Sándor 73 éves volt.

Oszter Sándor a Rózsa Sándor című filmben nyújtott alakítása után vált ismertté. 1971-től a Vígszínházban, 1978–1989 között a Nemzeti Színházban játszott. Szabadúszóként folytatta, majd ismét a Nemzeti Színház tagja volt. 2008-ban a Békéscsabai Jókai Színház színésze. Gazdag színházi pályája mellett olyan filmekben játszott, mint a 80 huszár, Kopjások, Jób lázadása, Napló gyermekeimnek, Argo és A Viszkis.

A Nool júliusban írt arról, hogy hosszú és viszontagságos út után végleges állapotába került a Oszter Sándor villája melletti diósjenői tó. A legtöbben csodájára járnak a mesébe illő környezetnek, de sokakat még ma is bosszant, hogy anno építkezésbe kezdett a nógrádi településen a Kossuth-díjas művész.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!