nemzetközi porond

2019.07.02. 17:28

Története során először indul az Európa Kupában a pécsi kosárcsapat

A következő idényben története során először elindul az Európa Kupában a PVSK-Veolia férfi kosárlabdacsapata.

Az erről szóló keddi sajtótájékoztatón Páva Zsolt polgármester azt mondta, a PVSK kosárlabda-szakosztályának egyik legfrissebb sikere a férfi NB I-ben szerzett bronzérem, amely után a centenáriumát ünneplő PVSK kosárlabdázói méltán léphetnek nemzetközi porondra.

„Az elmúlt egy évtizedben a pécsi önkormányzat ahol tudta, segítette az egyesület munkáját. Bár a július végi sorsolásig nem tudhatjuk, hogy milyen kiadásai lesznek a nemzetközi szereplésnek, az önkormányzat kész a már meglévő támogatásokon felül extra forrásokkal segíteni a pécsi fiatalokat a rangos sorozatban” – tette hozzá a polgármester.

Vári Attila, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója úgy fogalmazott, az Európa Kupa nemcsak a PVSK sportolóinak nagy lehetőség, hanem sportdiplomáciai szempontból a város számára is jelentős előrelépés lehet.

„Játékosként és sportvezetőként is tudom, hogy milyen lehetőség megmérettetni egy nemzetközi versenyen. A PVSK-Veolia nemzetközi porondra lépése nemcsak a pécsi sport, hanem a város számára is fejlődő jövőképet vetít előre” – nyilatkozta a sportvezető. Hozzátette, mindent meg fognak tenni, hogy az odalátogató csapatok jól érezzék magukat, és a város jó hírét vigyék szerte Európában.

Az, hogy a pécsi kosarasok kikkel csapnak össze a sorozatban, a július 24-i, müncheni sorsoláson derül majd ki.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában