bajnokok ligája

2018.08.06. 12:30

Kemény menet lesz a Vidi malmői vendégjátéka

Nehéz feladat megoldása vár a Vidi FC-re a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában, a Malmö elleni párharc első, idegenbeli mérkőzésén.

A fehérvári és a svéd csapat kedden 19.15-től játszik – a találkozót a Duna World élőben közvetíti -, a visszavágót pedig jövő kedden Felcsúton rendezik 20 órától.

A magyar klub honlapjának tájékoztatása szerint a klub 1985 és 1993 között hét alkalommal játszott nemzetközi tétmérkőzést a Malmővel, és bár pályaválasztóként még gólt sem kapott a svédektől, idegenben négy meccsen csak egy pontot szerzett. Az összesített mérleg a Vidi szempontjából: három győzelem, egy döntetlen, három vereség, 6-9-es gólkülönbség.

A továbbjutónak már csak egy ellenfelét kell legyőznie, hogy a BL-ben a csoportkörben szerepeljen. Amennyiben elbukja a következő párharcot, úgy automatikusan az Európa Liga 48 csapatos főtáblájára kerül. A Malmö-Vidi versengés vesztese szintén átkerül a második számú kupasorozatba, ahol viszont még egy ellenfél választja el a csoportkörtől.

A Vidi a BL-selejtező első fordulójában a luxemburgi Dudelange, a következő körben a bolgár Ludogorec gárdáját győzte le, előbbit 3-2-es, utóbbit 1-0-s összesítéssel. A fehérvári csapat mindkétszer idegenbeli döntetlennel kezdett – 1-1, illetve 0-0 -, majd a hazai visszavágón elért győzelmével – 2-1, valamint 1-0 – harcolta ki a továbbjutását. A bajnokságban két mérkőzést játszott le – a Kisvárdát 4-0-ra győzte le, a Pakssal 1-1-et játszott -, a Mezőkövesd Zsóry elleni szombati összecsapását viszont elhalasztották, így főpróba helyett pihenéssel készülhetett a malmői útra Marko Nikolic vezetőedző csapata.

A svéd bajnokság az oroszországi világbajnokság miatti nyári szünetet követően július elején folytatódott. A Malmö ebben az időszakban négy találkozójából egy döntetlen mellett hármat megnyert, és jelenleg 16 fordulót követően a hatodik helyen áll a 16 csapatos élvonalban. A hét végi fordulóban – hasonlóan a fehérváriakhoz – nem lépett pályára a svéd gárda, amely a BL-ben a koszovói Drita – kettős győzelemmel, 5-0-s összesítéssel – és a román CFR Cluj – 2-1-es összesítéssel – búcsúztatását követően mérkőzik meg a Vidivel.

Skót vagy a görög ellenfele lehet a Vidi FC-nek

A skót Celtic Glasgow vagy a görög AEK Athén lesz a Vidi FC ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik fordulójában, amennyiben a székesfehérváriak a harmadik körben legyőzik a svédeket.

A Vidi – amely az európai szövetség (UEFA) nyoni székházában lebonyolított hétfői sorsoláson nem volt kiemelt – a negyedik forduló első mérkőzésén léphetne otthon pályára.

Bajnokok Ligája, selejtező, a 4. forduló párosítása:

Bajnokok ága:

Malmö (svéd)/VIDI FC – Celtic Glasgow (skót)/AEK Athén (görög)

Crvena zvezda/Spartak Trnava (szlovák) – Salzburg (osztrák)/Shkëndija (macedón)

Qarabag (azeri)/BATE Boriszov (fehérorosz) – PSV Eindhoven (holland)

Young Boys (svájci) – Asztana (kazah)/Dinamo Zagreb (horvát)

Nem bajnokok ága:

Benfica (portugál)/Fenerbahce (török) – PAOK (görög)/Szpartak Moszkva (orosz)

Standard Liege (belga)/Ajax Amsterdam (holland) – Slavia Praha (cseh)/Dinamo Kijev (ukrán)

Borítókép: A Vidi FC játékosai ünnepelnek, miután a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörének visszavágóján 1-0-ra legyőzték a bolgár PFK Ludogorec Razgrad csapatát a felcsúti Pancho Arénában 2018. augusztus 1-jén.

MTI Fotó / Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik