Ötven év

2023.11.15. 16:18

A Muzsikás együttes a Nemzeti Múzeumban tartja jubileumi évadzáró koncertjét (videó)

A Magyar Nemzeti Múzeumban tartja meg az 50 éve alakult Muzsikás jubileumi évadának zárókoncertjét december 8-án.

MW

Petrás Mária népdalénekes (k) valamint a Muzsikás együttes tagjai, Sipos Mihály (b), Porteleki László (b2), Éri Péter (b3) és Hamar Dániel (j) koncertet adnak a Szent László-napok nyitógáláján a Nagyváradi Állami Filharmónia koncerttermében 2016. június 20-án

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A múzeum dísztermében zárja az ötvenedik évforduló koncertsorozatát a zenekar, amelynek vendége lesz Petrás Mária énekes, Balogh Kálmán cimbalmos, valamint Farkas Zoltán Batyu és Tóth Ildikó Fecske táncos - közölte az együttes szerdán az MTI-vel.

A táncházmozgalom születésével szinte egy időben, az első táncház után egy évvel alapította három fiatalember 1973 tavaszán a Muzsikás együttest. Sipos Mihály matematikus, Hamar Dániel geofizikus és az akkor még diák ifj. Csoóri Sándor célja az volt, hogy a régi magyar paraszt-vonószenekarok mintájára muzsikáljanak, ahol a szólóhegedű mellett a brácsa és a bőgő adja a kíséretet. 

Faluhelyen ezeket a zenészeket muzsikásoknak hívták, ez adta az ötletet, hogy a zenekart is így nevezzék el.

Az együttesből később kivált ifj. Csoóri Sándor és csatlakozott Éri Péter - akit idén októberben, 48 év közös zenélés után vesztett el a zenekar -, majd később Porteleki László. 

A Muzsikás az egyik legismertebb népzenei formáció lett Magyarországon és külföldön egyaránt.

Tevékenységük szemléletformálóvá vált a teljes zenei életben, hiszen folytatták Bartók és Kodály munkáját és járták a falvakat, hogy a népzenei örökséget gyűjtsék. Számos kitüntetés birtokosai, többek közt megkapták a Magyar Művészetért díjat, a Liszt Ferenc-díjat, a Magyar Örökség díjat, a Kossuth-díjat és a Prima Primissima díjat is. Az együttes 2008-ban az első európai zenekar volt, amelynek munkásságát a rangos nemzetközi világzenei WOMEX (World Music Expo) díjjal is elismerték. A Muzsikásról Tóth Péter Pál készített dokumentumfilmet, megalakulásuk 40. évfordulójára pedig Jávorszky Béla írt róluk könyvet.

Az évtizedek során legtöbb albumukon Sebestyén Márta énekelt, az utóbbi években pedig Petrás Mária és Kacsó Hanga Borbála működik közre. Közös lemezt adtak ki az elmúlt ötven év alatt mások mellett Alexander Balanescuval, Jandó Jenővel és a Takács Quartettel is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!