gyerekeknek

2021.11.05. 10:21

November közepén kezdődik a ZeneVarázslat zongoraverseny és-fesztivál Kaposváron

A hatodik alkalommal megvalósuló eseménynek a Csiky Gergely Színház és a város kulturális intézményei adnak otthont.

Eger, 2019. február 27. Várnagy Andrea zongoramûvész, a program megálmodója a Zenevarázslat nyitókoncertjén az egri Eszterházy Károly Egyetemen 2019. február 27-én. A Zenevarázslat négykezes zongoraverseny és kurzus határok nélkül elnevezésû program célja a tehetséggondozás, emellett hogy minél közelebb hozza a közönséghez a klasszikus zenét. MTI/Komka Péter

Forrás: MTI

Fotó: Komka Péter

November 17. és 21. között rendezik meg Kaposváron a ZeneVarázslat Nemzetközi Négykezes Zongoraversenyt és Zongorafesztivált, amelynek célja, hogy minél közelebb hozzák a gyerekekhez a klasszikus zenét.

A szervezők versekkel és kötetlen beszélgetésekkel segítenek a megértésben, a gyerekek így azt is megtudhatják, hogy mit üzennek nekünk a zeneszerzők a hangokon keresztül – hangzott el a az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

A hatodik alkalommal megvalósuló eseménynek a Csiky Gergely Színház és a város kulturális intézményei adnak otthont.

Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, a program megálmodója elmondta: célja, hogy a zene világát az összművészetet, a verseket, a képzőművészetet segítségül hívva ismertesse meg a gyerekekkel. „A ZeneVarázslat egyébként nem csak gyerekekhez szól, a nagyközönséget szeretném megnyerni a klasszikus zene szeretetének” – tette hozzá.

Mint kiemelte, érkeztek visszajelzések arról, hogy a gyerekek a ZeneVarázslat miatt szeretnének tovább zongorát tanulni, leülnek négykezest játszani, elindulnak a zenei pályán.

Elmondta, hogy leányával, Farkas Lilivel rendszeresen ad négykezes zongorakoncerteket, az idén is így indul a fesztivál. Másik lánya, Laura is részt vesz a programokban, a gálaműsorban színészként lép színpadra.

Kiemelte: minden este koncerteket adnak, délutánonként pedig kísérőprogramokkal várják a látogatókat.

A ZeneVarázslat mozgalommal Várnagy Andrea célja a tehetséggondozás is, egy-egy kiemelkedő fiatal útját a jövőben is figyelemmel kísérni, segíteni szakmai előrejutásukat, akár együtt koncertezve velük.

Fontos, hogy a zongorát tanuló fiatalok a pódiumon is megmutathassák és összemérhessék tudásukat, és egy közösségformáló versenyt szervezzenek – áll a program ismertetőjében.

Mint írják, a ZeneVarázslat koncerteken 500 helyi és környékbeli gyermek vesz részt az általános iskolás korosztálytól a középiskolásig.

A versenyre és a kurzusra magyarországi és határon túli növendékek jelentkezhetnek hat korcsoportban. Nemcsak diákok versenyezhetnek, hanem a tanáraikkal is előadhatnak négykezes zongoradarabokat, továbbá várják a tanár-tanár párosokat is, amellyel céljuk, hogy a zongoratanárok ne csak felkészítőként vegyenek részt a versenyen, hanem a pódiumon is szerepelhessenek.

A verseny zsűriének tagja Becht Erika zenepedagógus, zongoratanár, Balázs János, Bonnyai Apolka, Eckhardt Gábor, Farkas Gábor, Fülei Balázs zongoraművész, Solymosi Tari Emőke zenetörténész és Szamosi Szabolcs orgonaművész, karnagy.

Minden évben egy képző- és irodalomművészeti kiírás színesíti a verseny programját. A versenyző gyerekeket arra kérik, hogy rajzban vagy egy irodalmi írásban, versben fogalmazzák meg, mit is rejt számukra a hangok mögötti világ és mit éreznek a darab eljátszása közben. Az elkészült művekből a verseny közben kiállítást rendeznek.

Borítókép: Várnagy Andrea zongoraművész, a program megálmodója a Zenevarázslat nyitókoncertjén az egri Eszterházy Károly Egyetemen 2019. február 27-én. A Zenevarázslat négykezes zongoraverseny és kurzus határok nélkül elnevezésű program célja a tehetséggondozás, emellett hogy minél közelebb hozza a közönséghez a klasszikus zenét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában