színháztörténet

2018.12.12. 16:55

A szamovár is megvan

A tíz éve elhunyt Körmendi János gazdag pályájának tárgyi emlékei és dokumentumai kerültek az ajándékozással közgyűjteménybe.

Forrás: Fortepan

Fotó: Szalay Zoltán

Körmendi János Kossuth-díjas színművész neve a Magyar Televízió népszerű Három nővér-paródiájával fonódik össze, melyben az általa alakított Irinát névnapján mindenki egy-egy szamovárral lepi meg. (A paródiát maga Körmendi írta.)

A sikert a Televízió ugyancsak egy szamovárral köszönte meg a művésznek, amely leánya adományaként mostantól az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézeté – írja a Kultúra.

E szamovár mellett a tíz éve elhunyt Körmendi János gazdag pályájának további tárgyi emlékei és dokumentumai kerültek ezzel az ajándékozással közgyűjteménybe: több száz, színházi és filmes alakításait megörökítő fénykép, szövegkönyvek, személyi iratai, könyvtárának darabjai, írásainak kéziratai, valamint pályatársainak – többek közt Gálvölgyi Jánosnak, Márkus Lászlónak, Mensáros Lászlónak, Rátonyi Róbertnek, Sas Józsefnek, Szinetár Miklósnak – levelei. A dokumentumokból megismerhetjük Körmendit mint magánembert: mi érdekelte, kikkel állt kapcsolatban, mennyire foglalkoztatta a színházművészet története és elmélete.

Különösen érdekesek azok a tárgyak, melyek arról tanúskodnak, hogy milyen sokrétű volt érdeklődése és tehetsége: a fotózástól a faragáson és a makettkészítésen keresztül az irodalomig rengeteg területen alkotott. Színészi pályáját a gyűjteménybe került jelmezek, kellékek, premierajándékok és előadás-felvételek reprezentálják.

Lánya, Körmendi Gabriella számára természetes volt, hogy a múzeumba kerüljön édesapja örökségének színházzal kapcsolatos része: Nyilván érzelmileg erőteljesen kötődöm ezekhez a tárgyakhoz, de ha otthon őrizném őket egy fiókban, vagy porosodnának a pincében, akkor nem válnának senki hasznára. Nagyszerű dolgokra bukkantunk, amikor rendeztük az anyagot, például édesapám már talán az 1950-es években elkezdte írni színház- és színésztörténetét. Aki ezt a kort tanulmányozza, annak óriási dolog, hogy ehhez hozzáfér. A múzeumban ez akkor is megmarad, ha már én sem leszek.

A Petőfi Irodalmi Múzeum tagintézményeként működő OSZMI gyűjteménye a nagylelkű adományozóknak köszönhetően 2018-ban is jelentősen gyarapodott. Ajándékozással kerültek be többek közt azok az albumok, melyek Zentai Annának, a Fővárosi Operettszínház vezető művészének szerepeit, fellépéseit dokumentálják, Agárdy Gábor színművész, Bársony Rózsi, a nemzetközi karriert is befutott szubrett, valamint Földes Anna újságíró, kritikus, Cenner Mihály színháztörténész hagyatéka, Drégely László és Khell Zsolt díszlettervezők, illetve Witz Éva jelmeztervező munkái, Árendás József grafikusművész digitalizált színházi plakátjai, Aldobolyi Nagy György színházi munkái és a Kortárs Tánc Egyesület iratanyaga.

Borítókép: a Magyar Rádió stúdiója, Komlós András és Körmendi János színművészek

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!