Krimi

2024.04.11. 04:02

Puszta kézzel vakította meg volt barátnőjét a kemecsei rém: 24 év fegyházbüntetést kapott

A kemecsei rém tette az egész országot megrázta.

MW

Fotó: Bors

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette és aljas indokból, a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése bűntette miatt jogerősen 24 év fegyházbüntetésre ítélte a volt barátnőjét megvakító férfit szerdán a Debreceni Ítélőtábla, ezzel megváltoztatta és súlyosította a Nyíregyházi Törvényszék által első fokon kiszabott 20 éves fegyházbüntetést – tájékoztatta a táblabíróság sajtószóvivője az MTI-t.

Fórizs Ildikó közleményében azt írta, egyebekben az ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

A tényállás szerint a férfi a bűncselekmény napján a békülés szándékával kereste fel a sértettet, de összeszólalkoztak. 

A vádlott a nőt a nyakánál fogva a lakásától mintegy harminc méterre, a szántóföldre vonszolta, a földre lökte, és miközben az egyik kezével a nyakát fogta, a másikkal kitépte a szemgolyóit.

Az áldozat elvesztette az eszméletét, majd miután magához tért, sikerült felállnia és visszajutnia a ház közelébe, közben segítségért kiabált. Egy rokona talált rá, akinek megjelenésére a vádlott elmenekült a helyszínről – írták.

A nő kórházba került, megműtötték, a látását azonban már nem lehetett megmenteni, a sérülése maradandó fogyatékossággal gyógyult, a szemkitépés miatt fellépő fertőzésveszély közvetett életveszélyes állapotot idézett elő.

Az ítélőtábla közleménye szerint a vádlott büntetett előéletű, többszörös, erőszakos visszaesőként követte el brutális tettét, sőt egyre erőszakosabb bűncselekmények miatt kapott korábban büntetéseket. Semmiféle olyan magatartást nem tanúsított a cselekmény elkövetésekor és utána sem, amit enyhítő körülményként figyelembe vehetett volna a bíróság.

Gátlástalanul, rendkívüli brutalitással lelki gyötrelmet is okozott áldozatának, aki maradandó fogyatékossággal kell, hogy élje tovább az életét. A bűncselekmény szadisztikus megvalósulása alkalmas volt a köznyugalom rendkívüli megzavarására is. 

Az ítélőtábla nem tekintette őszintének a vádlott megbánását sem, a sértetti megbocsátás sem történt meg, és kiskorú gyermekeiről sem ő gondoskodik ténylegesen – állapította meg a táblabíróság.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!