Krimi

2023.12.04. 12:25

Az adventi időszak az év legveszélyesebb része

Figyelmeztet a katasztrófavédelem: ilyenkor van a legtöbb tűzeset.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Dustie

A Szabolcs-Szatmár Bereg vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által közreadott információk szerint az adventi készülődés közben kiemelt figyelmet kell fordítanunk a lakástüzek megelőzésére. 

Decemberben naponta átlagosan több mint húsz otthon gyullad ki, vagyis szinte minden órára jut egy lakástűz. Az ilyen esetek kockázatát növeli, hogy a hétvégén meggyújtjuk az adventi koszorún az első gyertyát. Évente ötven-hatvan otthonban csapnak fel a lángok adventi koszorú miatt.

A katasztrófavédelem szerint a házilag készített adventi koszorúnál már az alapanyagok kiválasztására is célszerű odafigyelni. A gyertyákat egy, a gyertyánál szélesebb fém alátétre, gyertyatüskére kell tenni, emellett pedig ajánlott kerülni a fa, műanyag vagy papír alátéteket, ugyanis ezek éghetők.

Az ajánlás szerint emellett ha a koszorúra textil, fa vagy műanyag díszeket helyezünk, azokat a gyertyáktól távolabb helyezzük el. 

Az égő gyertyákat sose hagyjuk felügyelet nélkül. A gyertyáknak biztonságos alternatívája lehet az elemes LED-gyertyák használata. Ezek nem melegszenek fel, nem jelentenek tűzveszélyt, és ugyanúgy biztosítják az ünnepi hangulatot.

A koszorút célszerű tűzálló tálra tenni úgy, hogy semmilyen éghető anyag ne legyen a közelében. Ne kerüljön az ablakba, ahol meggyújthatja a függönyt. Érdemes olyan helyre tenni, ahol a gyermekek és a háziállatok sem férnek hozzá.

A fényfüzérek, az égősorok, a díszkivilágítás kihelyezésekor 

figyelni kell a megvásárolt eszközök minőségére, kerülni kell a silány, hibás, piacon vásárolt fényfüzéreket. Kültéren csak kifejezetten oda való díszítést használjunk. 

Ha a fényfüzér vezetéke vagy a hosszabbító megtört, eldeformálódott, esetleg megolvadt, akkor ne használjuk, mert csak idő kérdése, hogy tüzet okozzon. 

Fontos, hogy éjszakára mindig húzzuk ki a fényfüzér vezetékét a konnektorból

– írták a katasztrófavédők, majd kiemelték: sokan már december elején karácsonyfát állítanak, azonban kiemelten fontos, hogy se az igazi, se a műfenyőt ne díszítsük gyertyákkal, csillagszórókkal. A karácsonyfát pedig a fűtőeszköztől legalább másfél méterre helyezzük el - írja a magyarnemzet.hu.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!