Krimi

2023.12.13. 14:24

42 kiskutyát találtak a rendőrök egy kisteherautóban

Négy embert gyanúsít a rendőrség azzal, hogy hamis kísérő okmányokkal szállítottak kutyákat külföldre; a kisállatok exportálásával foglalkozó ceglédi cég vezetőjét letartóztatta a bíróság – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: FannyF

A közlemény szerint év eleje óta folytatnak büntetőeljárást a céggel szemben. A vizsgálat során derült ki, hogy az állatorvos úgy állított ki kiskutyák számára útlevelet, hogy azt nem előzte meg sem védőoltás beadása, sem csip behelyezése.

A ceglédi cég 2016 és 2021 között ezrével exportálhatta így külföldre az állatokat – tették hozzá.

A vizsgálatok során nyilvánvalóvá vált, hogy a ceglédi kutyakereskedő cég „jogellenes cselekményét változatlan intenzitással folytatta” idén is, annak ellenére, hogy a nyomozók év elején már gyanúsítottként hallgatták ki a cégvezetőt; december 8-án a rendőrök Pest vármegyében megállították a céghez köthető egyik kisteherautót, amelyben 42, különböző fajtájú kiskutyát találtak ketrecekben.

A nyomozók – szemle keretében – a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársaival, állatorvosaival egyesével vizsgálták meg az állatokat – írták.

Az akció után gyanúsítotti kihallgatásokat tartottak közokirat-hamisítás bűntett megalapozott gyanúja miatt; az ügynek már négy gyanúsítottja van.

A bűnismétlés miatt a cégvezetőt a nyomozók őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását, amit időközben a Budakörnyéki Járásbíróság el is rendelt; a többi gyanúsított szabadlábon védekezik – áll a közleményben.


Borítókép: illusztráció

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!