Krimi

2023.07.03. 05:00

Rettegésben élt párja miatt az Albertirsán vascsővel agyonvert Andrea (videó)

A távoltartási végzés épp a napokban járt le.

MW

Forrás: Bors

Mgszólalt egy szomszéd, sokkoló részleteket árult el az albertirsai kettős gyilkosságról. Neki és a többi szomszédjának Andrea többször számolt be arról, hogy a párja, Arnold bántalmazta. Miután az ellene kért távoltartási végzés letelt, a férfi hazament, de rövid időn belül ismét összeveszett a feleségével, megölte őt és közös gyermeküket is.

„Többször mondta Andi, hogy bántalmazta Arnold” – mondta el a lapnak a fiatal pár közvetlen szomszédja, Marika néni.

Mint elmondta, a helybelieket sokkolta a kettős gyilkosság híre, ám volt előzménye is a tragédiának.

Tudtuk, hogy nincs rendben a kapcsolatuk. Amikor találkoztunk, én mindig beszéltem velük pár szót, mindig nagyon kedvesek voltak. A férfi újította fel a házat, dolgosnak ismertem meg. Amikor Andi egyedül volt, akkor kicsit tudtunk beszélgetni komolyabb dolgokról is. Elmondta, hogy Arnold többször is bántalmazta őt, éppen ezért kért ellene távoltartási végzést

– mondta el Marika néni.

Forrás: Bors

„Szegény nagypapát láttuk tegnap, amikor helyszíneltek” – folytatta a szomszédasszony. „Korábban Andi mesélte, hogy az apukája nem jöhet ide hozzá és a két és fél éves kis Zsófikához, ugyanis Arnold megtiltotta neki. Nyilván az apa nem nézte jó szemmel, amit a lányával művelt a férje. Mi nem hallottuk őket sose kiabálni, a gyilkosság napján se vettünk észre semmit. Még napközben Zsófika itt biciklizett az utcában, mert kihoztam az egyik kutyánkat, és vele foglalkozott. Aztán este már nagyon nagy volt a csend és utána már csak a rendőrautókra figyeltünk fel, ők mondták el, mit tett a férfi.”

Mint ismeretes, a férfi különös brutalitással végzett családjával. Az édesanyát, Andreát egy vascsővel verte agyon, majd a két és fél éves Zsófikát megfojtotta. Ezután telefonált a segélyhívóra, bejelentette a gyilkosságot, majd öngyilkos akart lenni. Ám ez végül nem sikerült. Kórházba vitték, ahol ellátták a könnyű sérüléseit, majd kihallgatásra vitték, de nem tett vallomást. 

 „Tudni kell, hogy Andreának az előző kapcsolatából van egy 10 éves kisfia is, ő a gyilkosság idején nem volt otthon. Úgy tudjuk, az édesapjánál volt. Én biztos vagyok benne, ha őt is otthon találja, ő sem úszta volna meg…” – fejezte be az asszony szomorúan.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!