2023.04.25. 20:19
Nem emlékszik semmire az a nő, aki saját anyját akarta megmérgezni
Több évre is börtönbe kerülhet.
Forrás: Shutterstock
Fotó: sfam_photo
Nővérként dolgozott az a 41 éves nő, aki nyugtatókkal és más gyógyszerekkel akarta megmérgezni saját édesanyját a gyönyösi kórházban 2021 őszén.
Katalin éppen ügyeletes volt, amikor elhatározta, hogy végez édesanyjával, akit akkor még a pszichiátrián kezeltek.
A nővér végül elintézte, hogy édesanyját arra az osztályra vigyék, ahol ő dolgozik. Miután beszerezte az erős morfint, más gyógyszerekkel együtt, infúzión keresztül adta be édesanyjának a keveréket.
Az idős nő életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.
Az előkészítő ülésen most kiderült,
a nő vallomásában azt mondta, erős fejfájása miatt nem emlékszik rá, hogy bármilyen gyógyszert, infúziót beadott volna az édesanyjának – vagy akár más betegnek.
A nőt elmeorvosi szakértők is megvizsgálták, véleményük szerint beszámítható volt, amikor az eset történt. Az ügy tanúmeghallgatással folytatódik – derül ki a Tények riportjából.
Borítókép: illusztráció
Krimi
- Szörnyű fordulat: az anyuka ölte meg saját kislányát Kapuváron (videó)
- Családi tragédia: anyát és kislányát találták holtan Kapuváron
- Életveszélyes mutatvány: falat másztak a belvárosban a fiatalok Miskolcon (videó)
- Rekordmennyiségű: 32 tonna kábítószer-alapanyagot égettek el a magyar rendőrök
- A zebrán gázoltak halálra egy fiatal anyát és gyermekét, 1 év 2 hónapot kapott az idős sofőr